CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2004. augusztus 17., kedd 19:33


Megyei esemény: Díjkiosztó ünnepséggel ,,avatták' a Megyeháza felújított dísztermét

Díjkiosztó ünnepséggel ,,avatták" a Megyeháza megújult dísztermét

A „Szülőföldünk” megyei honismereti, helytörténeti és néprajzi pályázat díjkiosztó ünnepsége

Zsúfolásig megtelt a Megyeháza nyár folyamán megszépült díszterme ma délelőtt Győrött, mikor is a „Szülőföldünk” megyei honismereti, helytörténeti és néprajzi pályázat eredményhirdetését és díjkiosztóját tartották. A meghívottakat dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Jászberényi Ferencné, a „Szülőföldünk” Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesület elnöke köszöntötte.

Köszöntőjét Szakács Imre a következő gondolatokkal kezdte: „Aligha lehet szebben és tömörebben kifejezni a szülőföld megismerésének jogos igényét, miként a nemrég elhunyt Dr. Timaffy László néprajztudós Szigetközről szóló könyvében írta: „Az ember beleszületik a tájba.”

A „Szülőföldünk” Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete – a Megyei Önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatásával - közel három évtizede szervezi és koordinálja a megyei honismereti, helytörténeti és néprajzi pályázatot. Az idei, 29. alkalommal meghirdetett pályázatra szép számmal érkeztek pályamunkák az egyesület felhívására.

Az „eredménylista” szerint a 132 benyújtott pályamunkából 83 volt értékelhető, azaz díjra, könyvjutalomra vagy oklevélre érdemes. A pályázatok magas színvonala ellenére sem adták ki a megyei nagydíjat, viszont a felnőtt kategóriában a szinte azonos színvonalú pályázatok között 2 külön csoportot alakítottak ki a bírálók: tanulmány és adattár ágazatot.

Helytörténeti kategóriában 57, néprajzi témában 19, fotó kategóriában 6 fő vehetett át tárgy- és könyvjutalmat. (30 felnőtt, 46 ifjúsági, 7 általános iskolás)

(2003-ban általános iskolás, ifjúsági és felnőtt korosztályból összesen 158-an vállalták a megmérettetést, közülük 99-et részesített jutalomban és elismerésben a bíráló bizottság.

Megújult a Megyeháza díszterme

Az ünnepi hangulathoz hozzájárul az is, hogy a megyei közgyűlés nyári tanácskozási szünete alatt megújult a Megyeháza földszinti díszterme, amelynek akár avatója is lehet a mai ünnepélyes díjkiosztó..
A megszépült helyiséget a felújítás utáni első hivatalos rendezvény előtt már augusztus 16-án, hétfőn délután Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés beruházást felügyelő alelnöke bemutatta az érdeklődőknek.

Az alelnök elmondta: a felújításra a megyei önkormányzat 2004. évi költségvetésében 20 millió forintot különítettek el, melyet a hangosítás, hangtechnika, a burkolatok és a világítás cseréjére, korszerűsítésére szántak. Firtl Mátyás örömmel újságolta, hogy a beruházás összköltsége – tervezés és kivitelezés - 18 millió forintot tett ki, tehát 10%-os megtakarításról beszélhetünk. (A fennmaradó 2 millió forintból tartalékot képeznek, de számos megyei intézményben is jó célt szolgálna. Példaként Firtl Mátyás a jobaházi intézmény tetőcseréjét említette.)

A mostani komoly megújulás 33 év után történt Az elavult lámpatestek, a sötét falburkolatok és a korszerűtlen hangtechnika is modernizálásra szorult. A megújult díszburkolat a hivatal többi helyiségének egységes arculatához igazodik. Az egyszerű, ám ízléses lámpatestek energiatakarékos izzókkal ellátott, távvezérelt világítástechnikát takarnak. A beruházás részeként megtörtént a felszálló vezetékek cseréje, amely azt biztosítja, hogy egy későbbi, végleges felújítás esetén szükségtelenné válik a burkolatok ismételt elmozdítása. A terem bútorzata most maradt a régi, de az alelnök elmondása szerint a jövő évi költségvetésben megpróbálnak erre is fedezetet találni.
P.Z.