CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. augusztus 18., szerda 00:26


Soproni Fotóklub: eredményes volt a fotópályázat

Soproni Fotóklub: eredményes volt a fotópályázat

A nyár elején hirdette a 98 éves Soproni Fotóklub és a Wrenkh Ede Közösségi Ház közös fotópályázatát, amelynek legjobb fotóiból hamarosan kiállítás nyílik.

Mindenki számra nyitott pályázatot hirdettek a szervezők. Dr. Nagy Attila, a Soproni Fotóklub titkára kérdésünkre elmondta: a több mint hetven résztvevő kétszáznál több fotóját küldte be a felhívásra.

A szakmai zsűri által kiállításra elfogadott alkotásokat – a pályázati kiírás szerint – a Magyar Fotográfia Napján, augusztus 29-én, vasárnap a város Fő terén a Soproni Fotóklub szabadtéri tárlatán mutatják be a közönségnek, ahol a 11.00 órakor kezdődő megnyitó alkalmával a legjobb alkotások szerzőinek díjátadási ünnepségére is sor kerül majd.

A kiállított képanyagot ezt követően külön kiállításon is bemutatják szeptember 15 és október 4. között a Káptalan Galériában (Szent György u. 7.).
A Soproni Fotóklub összejöveteleit csütörtökönként 16 és 19 óra között tartja a Wrenkh Ede Közösségi Házban, ahol örömmel fogadnak minden érdeklődőt.

T.É.


Kapcsolódó cikkek:
Kiállítás a Magyar Fotográfia Napján
Fotóklub: Az év szerzője
Záróra után