|
Egy életre szóló olimpia
Egy életre szóló olimpia
Lk 13.22-30 A városokban és falvakban, amelyeken áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
A demokráciának aposztrofált társadalmi berendezkedésben csaknem szükségszerű, hogy a hatalmat a mindig hasban gondolkodó többség időről időre másnak juttatja. Az ezt követő személyi változások pedig menetrendszerűen érintik a felelős posztokat. Rendszeres, periodikusan visszatérő tehát a tülekedés ezek eléréséért.
Talán a legszembetűnőbb, legjobban észrevehető, esetleges eredménnyel kecsegtető sündörgés az ezen időszakok divatja, s nem mentesül ez alól a magatartási forma alól a végítélet szűk ajtai előtt tolongók tömege sem, akik az emlékezetbe juttatás - itt a földön bevált - "manővereit" folytatják ott is, láthatóan eredménytelenül. A lélek alakítása, a psziché lelki "fogyókúrája" többnyire csak hosszú távon, tartós küzdelemben teszi lehetővé az Isten elvárásainak teljesítését.
Különösen érthetően bántó ez a gondolkodásbeli pálfordulás abban a patriarchális társadalomban, ahol egy embert nem elég egyszerűen a nevén nevezni, de hozzáteszik minden alkalommal azt is (jellemzésként, esetleges "garanciaként", a "miheztartás végett"), hogy ki kinek a fia (nem ugyanezt csináljuk, csak súgva mi is?) . S nemcsak ezek, hanem a felszállók, a nagy ősök, a pátriárkák sem segíthetnek az - ott a Jézus hallgatóságából kikerülő - delikvensnek! Nincs protekció!
Jézus fontosnak tartja elmondani, sőt több alkalommal megismételni, hogy senkit ne tévesszen meg a földi, mesterséges (arteficiális) sorrend, ami a dolgok végén váratlanul teljes fordulatot vehet. Jézus pedagógiai- és igazságérzetét dicséri, hogy nem beszél számokról, százalékokról, melyek csak felesleges valószínűségszámításos szekták alapjai lehetnének. Mindenkinek saját útja van, de az "irányzék" ugyanaz. Senki nem juthat előre (még ma, másság-mániákus világunkban sem) az ellenkező irányban.
A Megváltó a reményről beszél, mely egyenlően jut mindenkinek, aki útnak indul a szűk kapu felé, akkor is, amikor még olyan sokan voltak-vannak. Amikor ott volt az utcán, amikor tanított, amikor a jelenlét, a jó példa ösztönző kellett volna, hogy legyen. ("mikor láttunk éhesen...","Mikor láttunk idegenként,...","Mikor láttunk betegen vagy börtönben..." Mt 25. 37kk, Mt 25.44)
Athénban olimpia van. Ez az időszak - többek között - arról is nevezetes, hogy szűkebb pátriánk belekerül a közvetítések révén is egy forgatagba, melynek az is jellemzője, hogy mindig újabb és újabb neveket, országokat dob a felszínre. Talán azt sem tudtuk róluk esetleg, hogy vannak, de azt főleg nem tudtuk, hogy népük ilyen sportteljesítményekre képes fiatalokkal bír. Meglepetés minden nap, csodálkozás a médiában, mi pedig tudomásul vesszük a változásokat a sportteljesítmények földrajzi megoszlásában.
Nehéz nem észrevenni a dolgok analógiáját, mennyire hasonló az Isten Országába vándorló népek helyzete, akik a világ minden tájáról jönnek, és "helyezést" érnek el, "érmesek" lesznek, esetleg éppen előttünk a nagy megmérettetésen. Mindannyian készülünk, még tart a felkészülés, még lehet az "edzésmeneten" változtatni, hogy szebben csillogjon a "érem". Hiszen Szent Pál már megírta mindannyiunk sorsát több(1Kor 9.26 Fil 3.14), vagy talán a legismertebb helyen : "Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem."(Fil 3.12)
- DI -
|