CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. szeptember 02., csütörtök 19:05


'Több mint két évtizedre biztosított lesz a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szennyvízelvezetés és környezetünk fokozott védelme.”

„Alapcsőletétel' Sopronban

„Alapcsőletétel" Sopronban

A mai nappal ünnepélyes keretek között lerakták a Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program „alapcsövét”. Régóta várt és ígért beruházás vette kezdetét Sopronban: indul a város csatornarendszerének bővítése és felújítása. A munka része annak a 2006 végéig tartó építkezésnek, amelynek során a csatornaépítési munkákon túl, teljesen felújítják a soproni és fertőrákosi szennyvíztisztítókat is. „A Sopron életében példátlan méretű beruházás révén több mint két évtizedre biztosított lesz a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szennyvízelvezetés és környezetünk fokozott védelme.” – fogalmazott a Virágvölgyben tartott ünnepségen Walter Dezső polgármester.

A munkát végző konzorcium szakaszosan dolgozik majd, ezért a város közlekedésében komolyabb fennakadások egyáltalán nem, legfeljebb átmenetileg egy-egy utcát vagy kisebb területet érintő kényelmetlenségek fordulhatnak elő.
„Komfortosabb várost, egészségesebb környezetet teremtünk közösen mind a saját, mind az utánunk jövő generációknak.
A korszerű, környezetbarát szennyvíztisztító-rendszer egyúttal tisztább levegőt is fog jelenteni. A technológia kialakítása során különös gondot fordítottunk a soproniaknak sok bosszúságot okozó kellemetlen szagok csökkentésére. A ma kezdődő beruházással ez is megoldódik.” – nyilatkozta Walter Dezső polgármester.

A precíz és határidőre történő munkavégzésen túlmenően az önkormányzat és a kivitelezők nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy az építkezéssel elkerülhetetlenül együtt járó kényelmetlenségeket minimálisra csökkentsék a lakók számára. A város polgárai a beruházás minden fázisában folyamatos tájékoztatásra számíthatnak. A kivitelezők számos esetben a csatornázási munkák során az egyedi igényeket is figyelembe véve alakítják ki a munkálatok ütemezését. A virágvölgyi területen pl. ennek érdekében a földhivatali nyilvántartás alapján közvetlenül is felkeresik az érintett telektulajdonosokat..
 

A költségeket az Európai Unió, a magyar állam és Sopron önkormányzata állja

A várhatóan 2006 végéig tartó beruházás, Sopronon kívül még öt másik települést - Kópházát, Fertőrákost, Ágfalvát, Harkát és Sopronkőhidát – érinti. A befejezés után a jelenleginél rendezettebb és tisztább környezetben élhetnek az emberek. A 4,9 milliárd forintos beruházás költségeinek felét az EU környezetvédelmi beruházásokat támogató előcsatlakozási programjából, az ISPA programból fizetik, miután Sopron városa és a Sopron Környéki Víz- és Csatornamű Rt. két évvel ezelőtt sikeresen pályázott az uniós támogatásért. A fejlesztés másik feléből negyven százalékot az állami büdzsé, tíz százalékot pedig az önkormányzat biztosít.
 

Nem lesz többé szennyvíz a Fertő-tóban

A csatorna- és szennyvíztisztító-beruházás korszakhatárt jelent: 2006 után nem kerülhet szennyvíz a Fertő-tóba, még tisztítva sem. A meglévő Fertőrákosi Szennyvíztisztító Telep a jövőben csak egy olyan előtisztítási feladatot fog ellátni, amelyből a kezelt szennyvizet utótisztításra a soproni csatornahálózaton keresztül a Soproni Szennyvíztisztító Telepre vezetik, ahol a ma legkorszerűbbnek tartott tisztítási és iszapkezelési módszerekkel biztosítják majd a víz- és az iszap környezetkímélő kezelését.
 

8 kilométer nyomóvezeték

A csatornázás során a Soprontól északra fekvő területeket egy 4.400 méteres nyomóvezetékkel, a dél-keletre eső településeket pedig egy 3.800 méter hosszú nyomóvezetékkel kötik be a város  szennyvízelvezető rendszerébe. A víz tisztítására és a keletkező iszapok kezelésére szolgáló vasbeton műtárgyak összes térfogata megközelíti a 27.000 m3-t, ami több mint 13 db olimpiai versenyuszoda méretével egyezik meg. A tisztítótelep kapacitása napi 21.000 m3, ami távlatilag is elegendő lesz a régióban keletkező szennyvizek tisztítására.

A kivitelezők

A csatornaépítési beruházás megvalósítására kiírt pályázatot a BETONÚT Rt és a DÉLVIÉP Rt alkotta Gardens of Sopron nevű konzorcium, a szennyvíztisztító megvalósítási tenderét pedig az Alterra Rt. nyerte. A beruházással kapcsolatos kommunikációs feladatokban a Double Decker Kft. működik közre.

A Betonút Rt a Betonútépító Vállalat teljes jogú utódaként alakult 1993-ban. A társaság útépítésen túl otthonosan mozog a hídépítés, vasútépítés, környezetvédelem, mélyépítés, szennyvíztisztító- és hulladéklerakó-telepek építése, magasépítés területein is.

A kaposvári központú DÉLVIÉP Rt már több hasonló beruházás, egyebek mellett a Pécs – pellérdi, a siófoki, a veszprémi, a tatabányai regionális, a dunaújvárosi, a székesfehérvári, valamint a zalaegerszegi szennyvíztisztító telepek kivitelezőjeként szerzett gyakorlatot.

Az 1991-ben alapított Alterra Rt. szintén nagy gyakorlatot szerzett már víz-, gáz-, valamint csatornaépítésekben. A vállalat bővítette és újította fel például az aszódi szennyvíztisztító telepet.

A Double Decker Kft. a Media Consulta Network nemzetközi ügynökséghálózat részeként az Európai Unió Brüsszeli Bizottsága megbízásából jelenleg is több összeurópai társadalmi célú kampány hazai lebonyolítását végzi.