CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

1998. november 18., szerda 00:00


A tiltás élvezete

Drogtüntetés

A tiltás élvezete - drogtüntetés


    [iNteRNeTTo] Több civil szerveződés demonstrációval akarja fölhívni a kormány figyelmét arra, hogy a kábítószerrel kapcsolatos jogszabályok szigorítása elhibázott lépés volna. A tüntetés november 20-án, péntek délután három órakor kezdődik Budapesten, a Vörösmarty téren. A demonstráción ismertebb zenekarok és művészek is föllépnek majd.

          Most kerül a parlament elé a kormány által javasolt BTK-módosítási tervezet, amely - a készítők szerint - "Európa legszigorúbb drogtörvényét" is tartalmazza. Amíg egyre több európai ország próbálja dekriminizálni a lágy drogok  használatát, illetve a egyáltalán a kábítószerfogyasztást, addig az új  rendelkezések példátlanul keményen büntetnék azokat, akik bármilyen formában  fogyasztanak akár kemény, akár lágy drogokat. A kábítószerekkel foglalkozó  orvosszakma egyhangúlag utasítja el a tervezetet, többen arra a figyelmeztetnek,  hogy a drogbetegből és alkalmi fogyasztókból bűnözőt kreáló törvényjavaslat épp ellenkező hatást válthat ki: lehetetlenné válik a betegek kezelése, a felvilágosító  munka, az anyagok drágulásával csak a kábítószer-kereskedelemben érdekelt szervezett bűnözés jár jól, a hazai droghelyzet pedig csak súlyosbodhat.

         A tervezett szigorítás ellen aláírásgyűjtőakciót indított Birkás Máté 23 éves  szoftverfejlesztő, és e mozgalom környékén szerveződik a jövő pénteki tüntetés.      A cél: megmutatni, hogy a drogfogyasztók nem bűnözők, rádöbbenteni az  illetékeseket, hogy a tiltás eszközével képtelenség kezelni a drogproblémát. A Józanul a józan drogpoltikáról!, A tiltás élvezete, avagy az élvezet tiltása!,          Gyújtsunk gyertyát a kábítószerek és a tiltás áldozataiért! jelszavakkal induló  tüntetésre számos neves művész, zenész igérte magát, a Vörösmarty téren felállítandó színpadon zenés produkciók is lesznek.