CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. szeptember 08., szerda 22:46


Életvédő Zarándoklat

Életvédő Zarándoklat
,,Itt vagytok-e mind, a jövőből/ örökre hiányzók, halott halottaim,/ akiknek nem jut élet,/ akiknek nem jut halál?"

A Soproni Keresztény Közösségek ma Hálaadó Életvédő zarándoklatot szerveztek. Köszönetet mondtak a soproni Erzsébet-kórház vezetőségénél, azért, hogy a tavalyi zarándoklaton megígérteket a kórház vezetése betartotta, és december 28-án (Aprószentek emléknapján), március 25-én (a Magzatgyermek napján), június 1-én (az ENSZ Nemzetközi Élet Napján), szeptember 8-án (a Megfogant Élet ünnepnapján) Sopronban nem végeztek abortuszt.

A Szent István templomban tartott ökumenikus istentisztelet, majd a kórházkápolnához való zarándolat és a hálaadás az megismételhetetlenül egyetlen kincsként kapott élet szentségére irányította a figyelmet.
Az életvédő zarándoklat kezdeményezője Dr. Németh Erzsébet, háziorvos úgy véli, hogy azoknak a napoknak a megléte, amelyeken nem végezhető abortusz hozzájárulhat a végzetes és tragikus döntés megváltoztatásához, illetve ráébresztheti a leendő szülőket, anyákra arra az elkerühetetlen felelősségre, amit az ajándékba kapott élet védelme jelent.
A szépszámmal megjelent résztvevők, akik mécseseinket a kórházkápolna előtti kereszt elé helyezték, mind bíznak abban, hogy eljön az idő, amikor nem végeznek terhességmegszakítást. Dr. Csécsei Károly főorvos, a szülészeti-nőgyógyászati osztály vezetője, idén is ígéretet tett arra, hogy a megfogant életek világrajöttét segíteni próbálják azzal, hogy az említett napokon nem végeznek abortusz.

A méltóságteljes eseményen elhangzott két vers emlékeztessen mindenkit arra, hogy az elpusztított élet mind és ,,mindig hiányzik" majd közülünk.





Ratkó József: Halott halottaim

ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
ki hiányzik a favágók a mesteremberek közül
a költők közül a parasztok közül
a szülők közül ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
Budai Nagy Antal mellől ki hiányzik
ki hiányzik Dózsa György seregéből
Bethlen úr mellől ki hiányzik
ki hiányzik Rákóczi talpasai közül
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik a felnégyeltek közül
a karóba húzottak közül
a kerékbe törettek közül ki hiányzik
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
az akasztottak közül ki hiányzik
a regimentből ki hiányzik
ki hiányzik az őszirózsás
koszos cselédek közül
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik?

Halottaim, halott halottaim.
Nem szül nekem a fa fiút,
csak madarat, csak madarat.
Kikapart méhek az odúk,
lakatlan kismama-hasak.
Rám ki hasonlít, ki hasonlít,
ki őriz az időben engem?
Elevenszülő szerelem,
segíts, segíts meg engem!

Tündöklik ez a tél, szívemet megérinti,
hóhártyás talppal megtapossa,
pompázik, kényeskedve sétál.
Páváskodó, halálos évszak,
bögyében a holtak kihűlnek.
Az ég derengő inkubátor,
feltöltve füsttel, stronciummal.
Hol vagytok édeseim, népem,
korahalottaim, zabihalottaim,
holtak között lelencek, anyátlanok,
kitagadottak az időből,
hol vagytok, édeseim?

Miasszonyunk, miasszonyunk
fekszik a műtőasztalon,
most hoz halálra titeket,
nem kínlódik, öle alatt vödör;
és ott, a még anyaölmeleg
vérkocsonyában, a kocsonyás
vértócsában, süppedő
vérlápban, véringoványban
kicsi virág, kicsi virág
úsztatja két pici karját,
állát föl, föl, föltartja,
fuldoklik, kiáltozik:
anyám, édesanyám,
fogadj vissza engem
hatalmas öledbe
nem csináltam semmit
nem csináltam semmit
első fürdővizem
a te véred vala
az lett utolsó is
az lett utolsó is
s elhallgat. Meghalt? Meg sem született .
S nem halhat meg, aki nem élt még,
s nem élhet, aki meg sem született.
Mert a halál a születőké;
mert az élet a születőké.
Tömegsír ez a vödör? ez a szerelem-illatú
és fém-illatú és vérrel illatozó?
Nemzet-sír? Vörösmarty látomása?

Kerülnek innen tűzre, szemétre,
fejükön vérből korona,
égnek a kicsi-Dózsák
sercegve-sisteregve.
Ki esz föl titeket,
hitetek kibe épül,
húsotok kit nevel
szerelemre, forradalomra?
Mi készül itt, milyen irtóztató
rend, hogy ennyi az áldozat?
Milyen forradalom veretett itt le?
Mennyi Werbőczi s Zápolya
kell ennyi halálhoz?

Köttetett béke a halállal,
nagy-szégyenű, iszonyú.
S amit nem végzett el a fegyver,
deres, hüvelykszorító, kaszatömlöc,
karó, tüzes trón, akasztófa, kerék,
elvégzik most a szikék,
nikkelkanalak, csipeszek,
elvérzik ez a nép.

Kerülnek innen tűzre, szemétre,
egymillió, kétmillió,
kezükön vérből kesztyű,
mellükön vérből vért,
fejükön vérből korona.
Griffen, szarvasbogáron
indulnának haza.

Az ég derengő inkubátor,
feltöltve füsttel, stronciummal.
Műszerfény: meteor villan.
Félnek az én édeseim ezen a dombon.
Nem jár itt farkas, hogy örökbe
fogadná párosával őket.
Tántorodó tenyerű öregek
szedegélnek nagymama-arccal.
Melyiket a millió közül?

Itt vagytok-e mind, a jövőből
örökre hiányzók, halott halottaim,
akiknek nem jut élet,
akiknek nem jut halál?
Itt vagy-e, kicsi énekesem, drágám?
mintha én ettelek volna meg,
torkomból fölénekelsz:
hóhér-anyácskám, gyönyörűm,
gyönyörtől zengő hegedűm,
játsszunk: ki szeret engem?
s énekel az a másik is, szépet lát, hómosta
födetlen leánytestet, száját fölszakítja az ének:

akarsz-e szeretni velem?
Bemutatlak a holtaknak;
apám-anyám mit szól hozzád,
mit mondanak a csípődre,
derekadra - jó-e szülni?

jaj, édeském, jaj, vérecském,
csípőm ki se kerekedett,
szülőrésem meg se nyílt még,
ujjaimat hártya fogja
hogy tudnálak én szeretni?

Azt mondja erre a fiú, kiénekelve a rothadó, meleg
rongyok, cserepek, trachomás üvegdarabok, szalmaszálak,
málló félcipők, csontok, kenyérkehajak közül, fölénekelve a
romlás púpjából, ahová lökték:

jaj, édeském, jaj, vérecském,
ujjaidat fölnevelem,
csípődet kigömbölyítem,
gyöngyvé rakom fogaidat,
szülőrésed meghasítom,
kerülhetsz a hátam mögé,
szeress engem!

S így alapíttatik horda, nagycsalád, nemzetség, törzs, új nép,
ebből a szerelemből, s vándorol jövőt foglalni,
hazát foglalni, élők és holtak közül örökre kitaszítva.
Tőlük izeg, vonaglik, lökdösődik, kúszik odább ez a domb.
Mert nem ketten vannak és nem százan vannak. Kétmillió szerelem,
kétmillió korahalottam, fele a földé és fele a tűzé,
nézd, hogy igyekszik odakötődni fához, kimetszett
köldök-gyökerével a földhöz, beletapadni kidobott bögre ölébe!
S megépül halott-Magyarország, ők nemzenek új kicsiket,
és lesz vala köztük költő, akinek szájából kivirágzik végre
a szegénységünket, lóvátett reményeinket visszavarázsló hatalmas ének!



BŐSZE Balázs: Kisasszonynapi ének

Mottó: “ Gyászbaborult egek, háborgó tengerek csillaga: Mária "

Születik ma Mária
égieknek anyja, boldogságos mi-anyánk!

Segítő asszonykezek
fehér gyolcsot kerítenek,
övezik Anna ágyát.

Joachim fát hasogat,
tűzön vizet forral,
születni akar az áldozat.

*
S a mi áldozataink?!
Megszületnek?
Vagy elpusztul szerelem
gyümölcse
gyönyörű gyermek
- mert minden kisded
népének reménysége,
csillaga.
Bújik hozzád ártatlan,
szemében gyöngykaláris,
hangja ó antifónák
riadt könyörgése,
- átöleled-e?
*
Anna már szoptat,
ölének gyümölcse Mária,
tengernek vezérlő csillaga.

Az anya ajkát háladal zengeti:
“Dalt zengek az én Uramnak
Istenemnek, hogy reám tekintett".

És Kisasszony Mária, te
első látó-tanúja Üdvözítőnknek,
légy családjaink újjá-szülője
magzataink hűség-hitben nevelője
Ámen!

Kapcsolódó cikk:
Zarándoklat a megfogant élet védelmében