CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. szeptember 10., péntek 22:05


Az órarendnek álcázott pártszórólapok terjesztése ellen

Az MDF soproni és megyei szervezetének közös nyilatkozata

Az MDF soproni és megyei szervezetének közös nyilatkozata
Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a Magyar Szocialista Párt a soproni iskolások körében kampányolva, órarendnek álcázott pártszórólapokat terjeszt.

A lap egyik fele órarend, a másik felén pedig felsorolják, hogy mennyi mindent tesznek a szocialisták a tanévre készülő családokért és a diákokért:. szerepel benne olyan támogatás, amit a törvény már évek óta előír (étkezési hozzájárulás) és szerepel olyan is, ami még meg sem valósult (iskolatej).

Az MDF Győr-Moson-Sopron Megyei és Soproni Szervezete tiltakozik az ellen, hogy az MSZP a gyermekeket használja fel politikai céljaira. A szocialisták bizonyára belátták, hogy a sikerpropagandájuknak már csak a gyermekek hisznek. Mélységesen elítéljük, hogy újra átlépték azt a korlátot, amit a pártok felállítottak maguknak: munkahelyeken, iskolákban, ám főként a gyermekek körében nem politizálunk.

 Borbély József, az MDF Soproni Szervezetének elnöke,
 Szabó Miklós, megyei elnök