CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. szeptember 15., szerda 00:00


Mindenki változást szeretne, de más-más módon.

Az MSZP-elnökjelöltek bemutatkozása Sopronban

Az MSZP-elnökjelöltek bemutatkozása Sopronban

A Magyar Szocialista Párt elnökjelöltjeit bemutató rendezvényének újabb helyszíne volt Sopron, ahol kedden a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei szervezetek is jelen voltak a meghívottak között.
A rendezvényt köszöntötte Molnár Csaba az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei ügyvezető alelnöke.
A megjelent öt elnökjelölt – Hiller István, az MSZP alelnöke, Jánosi György, az országos választmány elnöke, Lamperth Mónika, elnökségi tag, Szekeres Imre, az MSZP alelnöke és Toller László, elnökségi tag – a sorsolás szerinti sorrendben ismertette programját, amelyet a hallgatóság nyomtatott formában is kézhez kapott.

Az elsőként megszólaló Toller László, akinek jelszava: ötletesség, öntevékenység és önbizalom, kijelentette: ,,eldöntöttük azt, hogy más pártot akarunk".
Toller kifejtette: fontosnak tartja, hogy a párt elnöksége legyen az első politikai megrendelője a programoknak, és az első civil kontroll a kormány munkája felett. ,,Mindig kiváló elnökségünk volt, csak elfelejtette demokratikusan kormányozni a pártot" - jegyezte meg Toller László.
,,Amikor a változásra szavaztunk, akkor a gyorsaságra, a dinamikára, az eltökéltségre és a harcosságra szavaztunk. Önmagunkat már legyőztünk, most a Fideszt kell legyőzni Önöknél novemberben." -tette hozzá.
Olyan elnökre van szükség - mondta -, aki kellően határozott és eltökélt, és képes másokkal együttműködni.

Szekeres Imre kifejtette a pártelnöknek független, autonóm személyiségként kell partnernek lenni, ugyanakkor kompromisszumokra képesnek az együttműködésben.
,,Egy olyan pártot szeretnék, amely kifelé vonzó, és amelyik befelé magunk között megadja azt az élményt , amiért érdemes politizálni." - mondta.
Szekeres javasolta azt is, hogy a 176 egyéni körzet és az országos elnökség közvetlenül együtt hozza meg a döntéseket, és azt is, hogy évente a szocialista párt szeptemberben rendezzen ,,a politikai szezont" elindító országos pártértekezletet, ,,a demokráciának és az együttműködésnek a jegyében", ahol többek között, a költségvetéssel kapcsolatos elképzelések is terítékre kerülnének. Javasolta továbbá egy szocialista párt tagjainak szóló újság indítását, amely ,,az egymás közötti párbeszéd" tere lenne.
A politikus olyan pártéletre szeretne, amely a tagjainak büszkeséget ad, és a magyar társadalom felé jelzi, hogy az MSZP egy társadalomért cselekedni akaró, komoly, és megalapozott politikai párt.
,,Önállóságra és fegyelemre van szükség, és arra, hogy mindenki feleljen szavaiért és cselekedeteiért." - tette hozzá.

Lamperth Mónika szerint a bemutatkozó körút a Magyar Szocialista Párt közös sikere lehet, mert bemutatja, hogy a párt képes egy demokratikus jelölési procedúrát lefolytatni az elnökválasztásban.
Úgy fogalmazott: ,,Visszaadjuk a hitet és a reményt, hogy lehet sikeres baloldali politikát csinálni."
,,Ezt tudni kell konkrétumokkal kifelé is bizonyítani".- mutatott rá a politikus.
Kijelentette a sikerhez ,,belső békére és szolidaritásra is szükség van."
Lamperth Mónika a kormányzás hangsúlyait a létbiztonság, a jogbiztonság, közbiztonság hármasa köré szeretné építeni.
,, Meg kell szervezni a szocialista pártot." - jelentette ki a politikus, aki szerint ,,az alapszabályt és szervezetet úgy kell átalakítani, hogy egy jól szervezett, de a társadalom felé nyitottan működő párt legyen." ,,Erős elnökre és elnökségre van szükség, amely gyorsan hatékonyan tud döntéseket hozni, bölcs választmányra, amely stratégiát alkot, és kontrollál, és lelkes tagságra, amely hisz a MSZP győzelmében és képes azt megvalósítani." - mondta a politikus.
,,Határozott, de nem arrogáns, büszke, de nem magamutogató, hatékony, de nagyon emberi" párt kell hogy legyen az MSZP - jelentette ki Lamperth Mónika.

Hiller István, aki magát ,,radikálisan kezdeményező és radikálisan együttműködő magyar szociáldemokrataként" aposztrofálta, úgy vélte, a siker érdekében radikális változásra-változtatásra van szükség a Magyar Szocialista Pártban.
A változásnak három alapelemét határozta meg: ,,legyen az MSZP nyitott, érthető, és szerethető párt." Hiller kifejtette: egy jól működő, erős, összetartó és sikeres hálózatszerű, nyitott pártot képzel el, amely kifelé politizál, amely kapcsolódik, és amelyhez kapcsolódhatnak a szakszervezetek, a civil szervezetek, spontán kezdeményezések, és helyi egyesületekhez.
,,A modern politikának része a kommunikáció, ezért, aki kommunikációs hibát vét, politikai hibát vét." - szögezte le a politikus, aki hangsúlyozta az őszinte beszéd fontosságát, ugyanakkor rámutatott: egy fegyelmezettebb pártot is szeretne. A politikus kifejtette: híve a döntések előtti vitának, a nézetek ütköztetésének, de a döntés után ,,egy irányba kell húzni. Elég a kibeszélésből, elég a mellébeszélésből!" - jelentette ki Hiller. Kijelentését nagy tetszésnyilvánítás követte. A soproni származású Hiller beszéde végén a nézőtéren ülő édesanyját is köszöntötte.

,,Gyökeres változásra van szükség a kormányban vissza kell szereznünk a baloldali arculatunkat." mondta Jánosi György, aki szerint munkahelyteremtésre, ehhez beruházásokra, infrastruktúrára van szükség, a szociálpolitikai rendszer átalakítására, humán befektetésekre, a források decentralizálására, hogy a helyi döntéseknek meglegyen az alternatívája.
Változásokra van szükség a párt szervezeti életében a társadalmi beágyazottság, támogatottság visszaszerzésére.

Jánosi György kijelentette: Gyökeres fordulatra van szükség a szabaddemokratákkal való együttműködésben, akikkel ,,most nem jó a házasság" utalt vissza egy általa előzőleg elmondott anekdotára.. ,,A szabaddemokratákat meg kell tanítani: csak olyan mértékben akarják befolyásolni a kormány tevékenységét, amilyen mértében mandátumukból és társadalmi támogatottságukból ered." (...) ,, El kell érni, hogy értékeikhez ragaszkodjanak, ne pedig a pozíciókhoz." - szögezte le Jánosi György, a közönség élénk tetszésnyilvánítása mellett.
A rendezvény további részében az elnökjelöltek kérdésekre válaszoltak két-két percben.

T.É.