CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. szeptember 20., hétfő 09:00


Az adományt a sportudvar felújítására használják fel

Képviselői adomány a Harkai Általános Iskolának

Képviselői adomány a Harkai Általános Iskolának

Dr. Szájer József európai parlamenti képviselő Harkán, a településen, ahova korai gyermekévei kötik, a megválasztása utáni kettős képviselőségből adódó illetménytöbbletéből 200 ezer forintot adományozott a helyi általános iskolának.

Az iskolában a képviselő édesapja igazgatóként is tevékenykedett, akiről tantermet is neveztek el. Szájer József, elmondta: nem csak a személyes kötődés motiválta abban, hogy a felajánlását megtegye, hanem az a tény is, hogy a FIDESZ és személy szerint ő maga is, fontosnak tartja azt, hogy kis létszámú települések iskolái is támogatásban részesüljenek.
Az adományt az iskola nevében Dr. Hargitainé Kecskés Éva igazgató vette át, aki elmondta az adományt a sportudvar felújítására használják fel..
T.É.