|
Látlak, Kedves Távmunkatárs!
Lézershow és lézeregér
Látlak, Kedves Távmunkatárs!
Két jó munkahelyi csapatépítő tréninget is ismerek. E tréningek olyan közösségeknek ajánlottak, mely közösségek hirtelen
kibővültek, mert olyan szerencséjük volt, hogy a munkahelyen nem leépítették, hanem építették a létszámot - vagy: olyan sokan
mentek el gyesre, betegállományba, vagy találtak más munkahelyet, hogy a helyükre felvett újakat szinte alig ismerjük, semmit
sem tudunk róluk, jóformán csak köszönünk egymásnak és kész, munkájukban is teljesen tanulók még, erősen peremhelyzetbe
kerültek. Vagy inkább: kerülnének, ha a jó teamleader (régiesebben például: brigádvezető...) nem kapcsolna időben, és
nem előzné meg ezt a helyzetet. Erre való tehát a csapatépítő tréning.
A nehezebbel és bonyolultabbal kezdem - hogy a másik miért marad másodjára, azt majd időben meg fogják tudni, Kedves
Olvasóim!
Hozzáteszem, hogy a létszám tízen fölüli, ahol e csapatépítési trükkök ajánlottak, hiszen egy kicsi egység, egy tíz vagy
kevesebb emberből álló, az azért képes egy-két héten belül gond nélkül megismerni és befogadni az új munkatársakat...
Keressünk egy termet, ahol van annyi ülőhely, hogy mindenki helyet foglalhat, vannak asztalok, székek, és ez asztalok és
székek mozgathatók, elmozdíthatók. A csapatvezető irányítja az egész találkozót, előbb tart egy kis bevezetőt, majd röviden
ismertetve a feladatot két egyenlő részre osztja a csapatot, teljesen esetleges módon, képzeletbeli vonalat meghúzva. A
feladat: hidat kell építeni a felhalmozott eszközökből (hurkapálcák, krepp-papír, műanyag automatás-poharak, befőttesgumi,
ragasztó- és ragasztószalag stb. - melyik csapatvezetőnek milyen ötlete és anyagi kerete van, hogy valamilyen "építőanyagot"
beszerezzen). Úgy kell a hidat elkészíteni, hogy mindkét csapat jelöl vagy választ - ez nem csak szóhasználat kérdése,
teljesen rájuk van bízva, hogyan pécézik ki azt az embert - rövid két-három percen belül egy koordinátort (névhasználat
tetszőleges, lehet képviselő, szószóló, egyeztető stb.), aki majd a másik csapat koordinátorával egyeztetve megbeszéli a híd
küllemét, méretét, szóval: alapvető "paramétereit"- ugyanis(!) a hídnak az egyik csapat csinálja az egyik felét, a
másik csapat meg a másikat, és amikor a kétszer két negyedóra építési idő letelt, és a két felet összeillesztik, annak jó
lenne passzolnia is... A két csapatot tehát a terem két távoli részére kell "terelni", mindkettő előtt felhalmozni a
fele-fele építőanyagot (mérőeszközök "természetesen" nincsenek, tehát a csapattagoknak egyáltalán azt is meg kell
fogalmazniuk, és a koordinátorok által abban megegyezniük, mit is tekintenek mérőegységnek!!) Az első megbeszélés után,
melyen a két koordinátor úgy tárgyalt egymással maximum öt percben, hogy előzőleg a csapatok egyenként már formát és
mérőegységeket is javasoltak - elindul az első negyedórás építés. Ismét szünet, a koordinátorok megint kapnak öt perc
"összeröffenést", hogy a menetközben felmerült problémákat egyeztessék, majd a második negyedóra után mindkét csapat hozza a
két hídfelét és összeillesztik! Rendkívül mulatságos helyzetek, de komoly összemarakodások és egymást okolások is
bekövetkezhetnek - a csapatvezető viszont kiváló alkalmat kapott arra, hogy a csapattagokat az elfoglalt ténykedés közben
megfigyelhesse, és azt is szemügyre vehesse, vajon hogyan illeszkednek az egészbe az újak.
Hogy az ilyen csapatépítésnél illendő szendicseket, sütiket és italokat előre fogyasztják el, vagy a jól végzett munka
jutalmaként, az tényleg egyéni mérlegelés kérdése. Az esemény pedig mindenképpen munkaidőben történik, ezzel is emelve
jelentőségét, fontosságát - hiszen éppen a munkahelyi csapat összehozása, összerázása a cél. Ez munkahelyi érdek.
A másik, az egyszerűbb annyi, hogy egy teremben van a csapat, egy U-alakban körbeállított nagyasztal mögött ülve - van
tehát középen egy eléggé nagy hely, ahol mozogni lehet. Mindenki ráírja a nevét egy cédulára, a csapatvezető pedig körbejár
az ülők mögött - hátraforgolódni, egymásét megnézni tilos! -, és ráerősíti a munkatársak hátára egy másik munkatárs nevét.
Ezek után az első ember feláll, bemegy a középső placcra, és háttal járva körbemutatja a nevet az ülőknek. Nekik el kell
olvasniuk a kolléga nevét, és jellemzőket kell kitalálniuk, amit ők arról az illetőről elmondanának mint igen fontos
tulajdonságot. A körbejáró azután megáll elöl, és várja a jellemzőket. Ki ezt, ki azt mond - neki pedig ki kell találnia,
kinek a neve is volt a hátára erősítve. Amikor kitalálta, a "megfejtett" munkatárs jár körbe az ő hátára erősített nevet
végigvíve, és a dolog így megy tovább.
Naagy kanyar - már ami a témát illeti. Nyugaton - és egyes Távol-Keleti országokban szintén - igen intenzíven növekszik a
távmunkahelyek száma. Ahogy azt már sajnos megszokni voltunk kénytelenek: ami ott a jelen, az nálunk a
jövő... Képzeljük csak el - és ha például a világhírű rajzfilmekre gondolunk, ez máris kiválóan működik: a rajzolók, a
zeneszerzők, az énekesek szerte élnek a világban, neten és telefonon tartják a kapcsolatot, mégis létrejön a kedves, szép,
gyermekeket szórakoztató és tanító filmalkotás! -, hogy a munkatársak egyike Sajóbábonyban, a másika Rúzsán, a harmadika
Budapesten, Gyöngyösön és így tovább él, lakik, tartja fenn családját, és végzi távmunkáját... de kell valami
összehangoltság, időnként konzultáció... és... bizony, nem ártana megismerni a másikat is, hogy még inkább és még könnyebben
tudjunk együtt dolgozni a közös a processzen, ahogy ezt már manapság így angolosan mondani szokás. A modern technika lehetővé
teszi, hogy egy szobakamerával és mikrofonnal kiválóan "összejöjjünk" egy kis videokonferenciára akár közösen, mindenki, akár
csak ketten-hárman. Bemutatjuk az asztalt, ahol dolgozunk, esetleg odahívjuk családtagjainkat, illetve mi, magunk, saját
gesztusainkkal, mimikával élő és valóságos mivoltunkban, nemcsak mail, sms vagy telefonhang, netán állókép formájában
társalogjunk és tárgyaljunk munkaügyben kollégánkkal, aki távol él tőlünk, de célunk közös: elvégezni a ránk bízott munkát,
mégpedig a lehető leggyorsabban, a lehető legkevesebb hibával, mindenki megelégedésére, ahogy az a ténylegesen egy
munkahelyen dolgozóktól elváratik - és, természetesen, a megfelelő bérezésért, vagy megbízási díjért.
Azon munkáltató, amely hajlana ilyen keretek közötti munka végeztetésére, honnan ismerheti meg az eszközöket, melyeket
alkalmazva egy igazán hatékony távmunkahelyet alapíthat, ahol az iroda az adminisztrátor saját lakásában van, a "munkaeszköz"
(beleértve az áramfogyasztást, víz-fogyasztást, fűtést és vécéhasználatot, nem-kifizetendő takarítószemélyzetet stb.)
szintén?? Hát... igen sok helyről ismerheti meg. Az internetről, az újságokból, hirdetési újságokból, egyenesen bemenve
informatikai termékeket árusító üzletbe, ismerőstől, IT-alkalmazottól stb.
Az informatikai cégek azonban szeretnék célzottabban megtalálni az őket és gyártmányaikat kereső lehetséges vásárlókat, illetve megbízókat, ezért azután a
legkülönfélébb módozatot ötlik ki, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat pontosan azzal az üzleti körrel ismertessék meg,
amelytől a megrendelést, megbízást várják.
Utaztatásos termékbemutatót tartanak, végén kisebb ajándékkal. Hajókázni hívják a célközönséget. Elegáns szórakozóhelyre
invitálják őket, hogy ott tartsanak bemutatót, a lehető legkellemesebb környezetben, a lehető legoptimálisabb benyomást
keltve a meghívottakban. Erre már külön ágazat alakult a szolgáltatói szektorban, a rendezvényszervezés "üzletága". Két eset
lehetséges: a cég igazán kiváló rendezvényszervező csapatot talál, akik szinte eggyéforrnak saját cégével, annyira magukévá
teszik a megrendelő igényeit, szándékait, és szívvel-lélekkel állnak az ügy mellett, viszik végig az eseményt a meghívástól a
búcsú-ajándékig. (Van persze, akik nem találnak ilyen kiváló rendezvényszervező vállalkozást, és nyilvánvalóan és ordítóan
látszik, hogy akik a bemutatót valóban tartották - no meg, akik a körülményeket szervezték... eléggé külön kategória...) A
másik eset, amikor viszont a cég maga hoz létre, munkatársaiból, célorientáltan kis rendezvényszervező csapatot, felosztva
egymás között a feladatköröket, és ők maguk foglalják le az elegáns vendéglátóhelyet, rendelik meg az ételeket, szabják meg a
szükséges személyzet (pincérek, hostessek) számát, ők maguk adják az ötleteket, hogyan is legyen ez az egész "ön-eladás",
hiszen ők valóban saját munkájukat, saját termékeiket akarják a lehető legeredményesebben népszerűsíteni, odakínálni! E két
eseten belül is kétféle megoldás létezik: a szaksajtó munkatársainak tartanak efféle hatásos és látványos bemutatót, vagy a
szaksajtónak és a célközönségnek együtt! Cél és érdek szabja meg, mikor melyiket ajánlatos választani.
Hogy ez az egész miért is íratott le most Önöknek, miért is, miről is jutott eszembe? Egy eseményről. Egy nagyon-nagyon
látványos, hatásos, bennem és minden résztvevőben maradandó emlékeket hagyó eseményről, ahol szobakamerákat (! amikről
feljebb szóltam), új és nagyon felhasználóbarát billentyűzeteket, headseteket, egyszóval "perifériákat" mutattak be a
jelenlévőknek. Akadályok leküzdésével jutottunk be, lézershow-val egybekötött bemutatót láthattunk, csoportokra oszolva
tekinthettük meg az egyes termékeket, melyek az irodában, otthon, vagy útközben használatosak. A cég a világelső
vezetéknélküli perifériagyártó, a Logitech volt.
A multimédiás irányítópultként működő billentyűzet-egér kombináció tetszett nekem személy szerint igen nagyon - de amitől
teljesen "elájultam", az mint régi "Orion Űrhajó sorozat"-rajongótól (ahol először hallottam a lézer szót, fogalmat) szinte
elvárt is volt - a világon elsőként forgalomba bocsátott lézeregér. A jószág lézeres megvilágítással és követéssel működik,
hússzor jobban érzékeli a részleteket, és több felületen működik. Most pedig, a szakszerűség jegyében, idézek: "A lézerfény
természete lehetővé teszi, hogy az eszköz elképesztő pontossággal kövesse a jeleket, sokkal többféle felületen és sokkal
érzékenyebben, mint korábban.
A lézeres követési technológia a világ első számú egérgyártójának, a Logitechnek és az Agilent Technologies cégnek az
együttműködéséből született. Az Agilent Technologies szintén vezető szerepet tölt be az egerek követési technológiájának
kifejlesztésében a világon. A csaknem egyvonalú hullámhosszban futó lézerfény sokkal nagyobb felületet tud részletesen
leolvasni, mint a vörös fényt kibocsátó dióda (a LED), amely az optikai egerekben található." Aki ért hozzá, annak biztosan
világos - aki meg nem, az örül, hogy lám, van, akik értenek hozzá, és csinálnak nekem-nekünk ilyen jólhasználható izéket,
amik napról napra könnyebbé teszik az életünket. Ahogy az mindenkinél szokás, én sem tettem másként: utánakutakodtam az
árának is... Ajánlott végfelhasználói ára 19.000,- forint. Hááát... így iskolakezdéstől gyötört pénztárcák idején nem a
legkecsegtetőbb hír - de mi új szokott mindjárt kevésbe is kerülni?! Lesz az még olcsóbb is. De: már létezik. Megvan a
mézesmadzag informatikarajongó férjeknek, nagyfiúknak-nagylányoknak, megvan a motivációs erő plusz-pénz-keresésre... Ami
nemrégen még a Gorenje hűtőszekrény volt, vagy a mikrohullámú sütő, a szárítós mosógép, a számítógép, a mégjobb számítógép,
és... ugyebár, a legújabb sztár, a mobiltelefon - az most a minél hatékonyabban működő iroda, otthon satöbbi...! Vagy: autó.
Tudják: mint Kitt, a Pontiac Firebird, ami olyan jól kommunikált Hasselhoffal!
Igaz, nekünk magyaroknak még csak jövőnk a távmunkahely, sajnos, pedig milyen kényelmes lenne sokunknak(!) - de az
eszközök, melyekkel megvalósítható, már megvannak, és szerencsére egyre lejjebb is mendegél az áruk. Talán feléri már ésszel
némely munkáltató, és utánakeres az EU-s rendelkezések és kedvezmények halmazában: "Nekem ezért és ezért megéri
távmunkahelyet létesíteni, távmunkaerőt alkalmazni. Az eszközök is adottak. Gondoljuk csak végig alaposan: hogyan kezdjek
hozzá?..."
A kép forrása: lézerkép
Sebők Lili
|
