CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Űrvadász

2004. október 25., hétfő 14:27


Mars-bemutató

Teljes holdfogyatkozás - idén másodszor

A Stella Sopron, a Magyar Csillagászati Egyesület Helyi Csoportja 2005.szeptember 23-án, pénteken 21h 30-tól - megfelelő időjárás esetén - távcsöves Mars-bemutatót tart a kemping melletti autós gyakorló (harkai plató) nyugati szélén.

2005 októberében és novemberében a Mars bolygó ismét viszonylag közel lesz bolygónkhoz. Bár kicsit messzebb jár majd, mint 2 esztendeje, most is szép látvánnyal szolgálhat. A bolygó látszó maximális átmérője ugyan valamivel kisebb lesz, de kedvezőbb helyzetben láthatjuk: valamivel magasabban jár majd az égen, mint az utolsó közelség idején - így reményeink szerint több részletet figyelhetünk meg rajta. A Mars felszínének látványát azonban döntően légkörének aktuális tisztasága befolyásolja. Ha nem következik be a bolygón globális porvihar, sok részletet mutat majd a földi távcsövekkel is. (Az ilyen porviharok napközelben - így például idén ősszel - gyakoriak.) A Mars idén (azaz 2005-ben) október 30-án lesz legközelebb a Földhöz, ekkor mintegy 70 millió km választja majd el tőlünk.

A bemutatóra sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!



Szalai Tamás <szaszi@bdeg.sopron.hu>