CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. oktĂłber 27., szerda 22:17


Tőzsdei Nyílt Nap - Sopron

Tőzsdei Nyílt Nap - Sopron
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Soproni Ipari Innovációs Park Kft. együttműködésével

A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság stratégiájának fontos eleme a tőkepiac - és azon belül is els-sorban a tőzsdei piac - működésének, szereplőinek bemutatása a hazai befektetők minél szélesebb rétegének, ezzel is segítve mindenkit a felelős befektetési döntések meghozatalában.
A Tőzsde - a partnerintézményekkel együttműködve - 2003 májusában indította el „Tőzsdei Nyílt Napok” című rendezvénysorozatát.

Szalay- Berzeviczy Attila, a BÉT igazgatóságának elnöke
(Fotó: Kisalföld)

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tartott eseményt október 1-én Debrecenben, november 6-án Pécsett, március 3-án Győrött, április 20-án Miskolcon, április 27-én Kaposváron, május 4-én ismét Budapesten, május 6-án pedig Gyöngyösön követett hasonló program.
Az eseménysorozat következő állomása 2004. október 26-án, kedden Sopronban - a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban - volt, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Soproni Ipari Innovációs Park Kft. közreműködésével.

Az ingyenes rendezvényen speciális programok, előadások várták mind az intézményi, mind pedig a magánbefektetőket, ahol a szakma neves képviselőivel tudtak majd párbeszédet folytatni. Mindezeken túl a BÉT szekciótagjai, vendorai és kibocsátói kiállítás keretében képviseltették magukat a rendezvényen. A nyílt napot ingyenes tőzsdei tanfolyam zárta, ahol a Tőzsde, illetve a különböző piacok működését ismerhetik meg a látogatók és a szakemberek gyakorlati tanácsokat adtak a befektetőknek, érdeklődőknek.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT igazgatóságának elnöke elmondta: a tőzsde egyfelől szimbóluma a rendszerváltásnak, a szabadpiacnak, másfelől egyfajta információforrás is a gazdasági helyzetről, a vállalatokról, továbbá a lakosságnak is módjában áll, hogy brókercégeken keresztül az értéktőzsdén a különböző alapokra befektethesse megtakarítását.

,,A tőzsdéhez viszont hosszú távú tervezés és erős idegzet szükségeltetik. Ha esnek az árfolyamok, nem szabad pánikba esni és áron alul értékesíteni." - hangzott el a rendezvényen, amelyen az elnök azt is hangsúlyozta: a jövőre nézve a BÉT egy kelet-közép-európai tőzsdeszövetség létrehozásában gondolkodik.

A soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban kiállítók: a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság, Equitas Bróker Rt., Teledatacast Kft., Műsor-Hang Kft. (Gazdasági Rádió 105,9), Haszon Lapkiadó Kft., Napi Gazdaság Kiadó Kft., Net Média Rt. (Portfolio.hu), Adams Kft. (Profiterol Magazin), Diákhitel Központ Rt., Hamilton Tőzsdeügynökség Rt., Raiffeisen Bank Rt.
(KA)