CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. november 10., szerda 07:59


Kóczán Zoltán mellett kampányolt és elképzeléseit is bemutatta

Kóka János miniszter Sopron fejlődéséről

Kóka János miniszter Sopron fejlődéséről

Kóka János miniszter tegnap Sopronba látogatva kampányolt az SZDSZ képviselöltjelöltje, Kóczán Zoltán mellett. Sajtótájékoztatóján önmagával együtt elképzeléseit is bemutatta az új gazdasági és közlekedési miniszter.
A közútkezelés, közútfejlesztés és közútkarbantartás költségei az útfejlesztési célelőirányzatban gyűlnek össze. Ez évről évre forráshiányos „intézmény”. Kétféle menekülési útvonalunk van: az egyik, hogy igyekszünk az önkormányzati útfejlesztésekre szánt összeget és az állami forrásokat hatékonyabban elkölteni. Másik lehetőségként ott vannak az uniós források. Külön kasszából pedig megvalósulhat a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, így az M9-es gyorsforgalmi út kiépülése is, mely Sopront tehermentesíti, a város és a határátkelő közötti szakaszt gyorsabbá teszi. Egy hosszú távú úthálózat-fejlesztési koncepció mentén szeretnénk végigvezetni ezeket a terveket - mondta Kóka János Sopronban.
Hozzátette: Nyugat-Dunántúl sikeres, példaértékű régió, mégsem szabad elhanyagolni. Kiváló adottságait, vállalkozói kultúráját, infrastrukturális előnyét még több gazdasági fejlesztéssel kell támogatni. Még több technológiai intenzív beruházással, a dolgozók továbbképzésével, az infrastruktúra javításával igyekszünk elérni, hogy töretlenül folytatódjon az a fejlődés, amin Nyugat-Dunántúl, s azon belül Sopron elindult. (S.T.J.)