CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2004. november 17., szerda 15:02


Sopron és a Cisco Systems


E-város épül

Sopron és a Cisco Systems


Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg november 17-én szerdán a kétnapos nagyrendezvény a budapesti MOM Park-ban - a Cisco Expo. Ezúttal soproni vonatkozása is van az idén hetedik alkalommal megrendezett hálózati konferenciának, amely ma már nem csupán a hálózati gazdaság szakembereinek legjelentősebb hazai szakmai fóruma, hanem egyre erőteljesebben koncentrál a vállalatok és intézmények internetes üzleti megoldásokkal és informatikai hálózatokkal kapcsolatos feladataira, a megfogalmazódó kérdések megválaszolására is.

A Cisco "Hálózatba kapcsolt közösségek" kezdeményezése keretében támogatja a helyi és regionális önkormányzatokat az e-települések megvalósításában. Magyarországon az egyik úttörő szerepet vivő önkormányzat a soproni, ahol a Polgármesteri Hivatal, a Soproni Ipari és Innovációs Park, valamint a Nyugat-Magyarországi Egyetem együttműködésével született meg az eSopron kezdeményezés. Az esemény sajtótájékoztatóján - melyen Sopron város képviseletében Németh Imre képviselő úr vett részt - a hallgatóság megtudhatta, hogy Sopronban e-város épül, ahol első lépésben az önkormányzati intézményeket, majd a város egészségügyi és szociális intézményeit - összesen 39 intézményt - kapcsolják össze szélessávú hálózati kapcsolattal. Ezt a hálózatot és a rajta keresztül elérhető információkat, szolgáltatásokat folyamatosan bővítik, és elérhetővé kívánják tenni valamennyi önkormányzati képviselő, végső célként pedig a lakosság számára is.

A város határában létesülő Ipari és Innovációs Park inkubátorházában otthont adnak az innovatív vállalkozásoknak, amelyek a régió fejlődését hozzák magukkal. Itt kap helyet az egyetem Informatikai tanszéke, valamint kutató-fejlesztő részlege is, amely a parkban letelepedő vállalkozásokkal együttműködve egyfajta tudásközpontként működhet.

A Soproni Ipari és Innovációs Park, valamint a Soproni Önkormányzat hálózati infrastruktúráját a Cisco hálózati eszközeivel a Matáv Csoport rendszerintegrációs megoldásaként a BCN Kft tervezte és építi ki. A megoldás lényege, hogy a végponttól végpontig terjedő hálózati infrastruktúra alapján nincs szükség külön hang- és adathálózat kiépítésére, mivel a hangkommunikáció is az IP alapú hálózaton történik.

Sebők Lili