CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. december 14., kedd 17:31


A leggyorsabbak kevesebb mint negyed óra alatt teljesítették a mintegy két kilométeres távot.

Karácsonyi futóverseny másodszor – nagyobb sikerrel

Karácsonyi futóverseny másodszor – nagyobb sikerrel

A tavalyinál kétszer többen rajtoltak az Karácsonyi Utcai Futóversenyen kedden Sopronban. A leggyorsabbak kevesebb mint negyed óra alatt teljesítették a mintegy két kilométeres távot.

Iskolások, kezdő és profi futók melegítettek kedden délután a soproni Városháza mellett, hogy a fagypont körüli hideg ellenére megbírkózzanak a történelmi belvárosban kijelölt mintegy két kilométeres távval. A Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Sportfelügyeleti Csoportja, az Általános Középiskolai Diáksport Bizottság, valamint a Karácsonyi Vásár- és Fesztivál Szervező Iroda második alkalommal szervezte meg a soproniak egészséges megmozgatását és a Fő téri karácsonyi vásár színesítését célzó sportversenyt, amelyre több mint százan, vagyis kétszer annyian neveztek, mint tavaly. Horváth Vince nyugdíjas testnevelő kérdésünkre elmondta: “mivel hó és jég nincs valamit csinálni kell, ezért is szervezték a karácsonyi futást, amelynek remélik, évről-évre több résztvevője lesz és igazi hagyománnyá válhat a városban. A célba érő versenyzők mindegyike egy-egy pólót vehetett át és forró teával védekezhetett a hideg ellen. (TAL)