CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. december 15., szerda 16:44


GySEV: 'Karácsonyi ösztöndíj'

GySEV: "Karácsonyi ösztöndíj"

A GySEV Rt. vezetése és a dr. Hajdú Irén Alapítvány elnöke a hét elején a Hotel Sopronban adta át a cég Karácsonyi ösztöndíjait, amelyeket tehetséges vasutas dolgozók gyermekei kaptak.
A GySEV mindig nagy hangsúlyt fektetett a tehetséges fiatalok támogatására – az utánpótlás biztosítása érdekében. Elsősorban olyan vasutas szülők gyermekeit támogatják, akik családi körülményeik miatt rászorulnak az anyagi támogatásra. Az idén első alkalommal adták át a Karácsonyi ösztöndíjat kilenc tehetséges fiatalnak a dr. Hajdú Irén Alapítvány támogatásával, amelyet 1995-ben hozott létre az alapító. A cég reméli, a kezdeményezéssel hagyományt teremthettek, mert a következő évben is kiírják a pályázatot.

Az eseményhez kapcsolódva a Hotel Sopronban tartott rendezvényen GySEV-es vezetők és az új tagokkal kibővített pályakkarrier csoport találkozóját
találkozójára is sor került.
A GySEV 9 ösztöndíjas felkészülését segíti, akik között többnyire a nyelvtudásukat fejleszteni szándékozók részesülnek támogatásban. Ösztöndíjat kapott:
Béres Ildikó, Pete Pikó Erzsébet, Hadarics Dóra, Dergez, Dávid, Szabó Dóra, Kátai Ildikó, Váradi Éva, Váradi Tünde és Takács Nóra.
(cyberpress)