CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. január 03., hétfő 16:28


Regisztrálni a verseny hivatalos honlapján legkésőbb február 25-ig.lehet.

Idén is 24 órás programozóverseny

Idén is 24 órás programozóverseny
2005. április 29. és május 1. között rendezik meg idén az V. BME Nemzetközi 24 Órás Programozóversenyt. A megmérettetés célja, hogy a hazai és külföldi informatikus-hallgatóknak és a már végzett informatikusoknak lehetőséget nyújtson képességeik és önmaguk határainak megismerésére extrém körülmények között - áll a szervezők közleményében.
A több mint 3000 euró összdíjazású verseny háromfős csapatok között zajlik, és pontosan 24 órán át tart. A számos részfeladat egy probléma köré épül, melynek megoldása a versenyzők részéről széles körű informatikai ismereteket igényel, ideértve a programtervezést, -kódolást, hálózati ismereteket,
valamint a mesterséges intelligenciát is.
A csapatoknak először a március 5-i válogatón kell helytállniuk, amelyet az interneten bonyolítanak le. A résztvevők a verseny ideje alatt tetszőleges segédanyagokat használhatnak.
A döntőbe csak a legjobb 25 csapat kerülhet be. A döntőn a feladatot a helyszínen üzembe helyezett, saját számítógépeiken oldják meg úgy, hogy semmilyen külső segítséget nem vehetnek igénybe; internet, mobiltelefon nem használható.

Regisztrálni a verseny hivatalos honlapján, a http://www.challenge24.org címen lehet legkésőbb február 25-ig.