CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. január 20., csütörtök 00:25


Út a a Kilimandzsáróra, a „Ragyogás hegyére”

Út a a Kilimandzsáróra, a „Ragyogás hegyére”

Ma reggel indult a schwechati repülőtérről a soproni hegymászókból álló Kilimandzsáró expedíció. Este fél tízkor érkeznek Tanzániába. A repülőtérről még kb 2 óra autóút vezet a szállásig. A holnapi napot pihenéssel töltik, hogy az azt követő napon frissen induljanak a "Ragyogás - hegyére".

A Föld Arca Filmstúdió szervezésében 2005. január 19-i indulással Kilimandzsáró expedíció indul. Az expedíció tagjai, Czanik Csaba Árpád, Dr. Sipos Gábor, Sipos Anikó, Szabó László és Tóth András a Fogyatékosok Évében 2003-ban indították expedíció sorozatukat, tettükkel a fogyatékosok előtt tisztelegve. Ennek jegyében jutottak fel második alkalommal, 2003. július 14-én a 4807 méter magas Mont Blanc csúcsára, Európa legmagasabb hegycsúcsára, amelyről a sajtót is tájékoztattuk.
Az expedíció sorozat következő programja, a Tanzániában fekvő Kilimandzsáróra történő feljutás.
Eddigi információk szerint ez az első olyan magyar expedíció, amelynek tagjai Tóth András kivételével egyszer már - a 2002-es évben - sikeresen megmászták az 5895 méter magas Kilimandzsárót, a „Ragyogás hegyét”, amely a közhiedelemmel ellentétben nem könnyű hegy, hisz felkészült hegymászók is komolyan megmérettetnek az út során a sikeres feljutás érdekében. A soproni expedíció a Föld Arca Filmstúdió szervezésében másodszor vág neki ennek az embert próbáló megmérettetésnek, és bízik a felkészülésbe fektetett energia és munka sikeres beérésében. Útjukról – mint ahogyan a korábbiakról is – filmet készítenek, melyek segítségével megmutathatják a hegyek világának varázsát, és a hegymászás szépségét és a lélekben vele járó küzdelmeket.

Az expedíció tagjai

Czanik Csaba Árpád: az expedíció vezetője. Író, hegymászó, a filmstúdió vezetője. 1964-ben született, már fiatalként is rengeteget fotózott, járta az erdőket és a természetet, és természetjáró túrákat is vezetett. 10 éve mászik hegyet, az utóbbi 4 évben csoportosan, barátaival. Eddig hét könyve jelent meg az életről, a lélekről, emberi kapcsolatokról, a szellemi útkeresésről. Filmrendezői szemlélete, hogy a történések vezessék a forgatást és a kamera mozgását, ne pedig előre eltervezett események. Tervei, könyvei és személyisége kapcsán számos médiumba hívták, hogy az életről, lélek dimenzióiról vallott szemléletét, tapasztalatait, gondolatait megossza a közönséggel.
Dr. Sipos Gábor: 37 éves, a hegymászócsapat orvosa, egyben fotósa és operatőre. 4 éve tart folyamatosan a hegymászócsapattal túráikra. Évek óta fotózik, több kiállítása is volt már a hegymászó túrákon készített képeiből.
Sipos Anikó: a túra szervezője. 28 éves, a csapat egyetlen női tagja, aki a hegymászás által folyamatosan megkövetelt edzésekből másfél évet hagyott ki gyermekvállalás miatt. 4 éve tagja a csapatnak, fiatalon atletizált. Hegymászással kapcsolatos terveit a gyermekvállalás miatt nem adta fel. Őt és férjét, Dr. Sipos Gábort, Sipos Benedek 11 hónapos úriember várja vissza az afrikai túráról.
Tóth András: az expedíció valamint a Filmstúdió operatőre. 29 éves, 4 éve tagja a hegymászó csapatnak
Szabó László: az expedíció ötödik tagja, 43 éves. Szintén 4 éve tagja a hegymászó csapatnak.

Hegymászói múlt

Mont Blanc  2001 – ben feljutás a 4807 méter magas hegycsúcsra: Czanik Csaba Árpád, Dr. Sipos Gábor, Sipos Anikó, Tóth András, Bachta Tibor
Kilimandzsáró  2002 – ben az afrikai, 5895 méter magas hegycsúcsra való feljutás: Czanik Csaba Árpád, Dr. Sipos Gábor, Sipos Anikó, Szabó László, Szabóné Kelemen Eszter, Bachta Tibor
Meru   2002- ben az afrikai, 4562 méter magas hegycsúcsra való feljutás: Czanik Csaba Árpád, Dr. Sipos Gábor, Sipos Anikó, Szabó László, Szabóné Kelemen Eszter, Bachta Tibor
Mont Blanc   2003-ban feljutás másodszor a hegycsúcsra: Dr. Sipos Gábor, Tóth András
Túrák az Alpok hegycsúcsaira, mint pl. a 2070 méter magas Schneebergen, a valamivel magasabb Bösensteinen, a Grossglockneren, a Dachsteinen és az Alpok más csúcsain 2001-2004 között.

Útiterv a Kilimandzsárón
 
Jan.19. érkezés Afrikába, Tanzániába.
Jan.20: pihenőnap
Jan.21: indulás a hegyre az Umbwe Cave-tól, fel 2700 méter magasságig.
Jan 22: feljutás 3900 méter magasságig, a Barranco-ra
Jan 23: akklimatizáció és forgatási nap 3900 méter magasan (Barranco)
Jan.24: akklimatizáció és forgatási nap 3900 méter magasan (Barranco)
Jan.25: továbbhaladás 5100 méter magasságig, az Arrow Glacier Camp-ig
Jan.26: innen éjszakai csúcsmenet 5895 méteres magasságra, az Uhuru Peak-re
Jan.27: lefelé 3200 méterig a Mweka Camp-hoz
Jan 28: le a kiindulási pontig, az Umbwe Cave kapuhoz (1000 méteres magasság)
Jan 29: hazaérkezés.

Felkészülés

Az immár évek óta hegyet mászó csapat folyamatosan edz: napi egy – két edzést tartanak reggel illetve délután, ami terepfutásból, erőnléti gyakorlatokból, légző gyakorlatokból áll. Több kilós hátizsákokat és lábpántokat is bevetnek egy – egy edzésen. Pihenőnap a hétvége, illetve alkalmanként az Alpokba tesznek két napos hegyi túrákat.

Gondolatok a Kilimandzsáróról

Szuahéliül a Kilimandzsáró név annyit jelent, hogy a „Csillogó hegy”, a „Ragyogás hegye”, „Az út, amely soha nem ér véget”.
„Ott fent, 5895 méteren már látni, ahogy a Föld gömbbé formálódik, látni, hogy az élet gyönyörű és törékeny. Mély csend és szikrázó nap járja át azokat a könnyfakasztó pillanatokat, amiket az ember a hegyen és a csúcson eltölt, és e pillanatok felejthetetlenek”  (Czanik Csaba Árpád)
Sz.K.