CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. január 25., kedd 17:43


A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Halálos autóbaleset Harkán 

Halálos autóbaleset Harkán 

Halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett egy fiatal férfi kedden kora délután Harkán.

A 29 éves iváni fiatalember 12 óra 20 perckor Sopron felől Harka irányába tartott Suzuki Swift típusú személygépkocsijával. Szemtanúk szerint a helységnév jelző tábla előtt - a kelleténél jóval nagyobb sebességgel - több személyautót is megelőzött, majd elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és teljes sebességgel az egyik jobboldali villany-oszlopnak csapódott. Az oszlop kidőlt és kettészelte a járművet, amelynek vezetője a helyszínen szörnyethalt. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
Egy magát megnevezni nem kívánó szemtanú a Cyberpress-nek elmondta, hogy egy évvel ezelőtt ugyanitt hasonló baleset történt, az itteniek már akkor jelezték az önkormányzatnak: az útkanyarulatra figyelmeztető tábla nem jó helyen áll. A harkaiak remélik, nem kell több tragédiának történnie ahhoz, hogy a tábla közelebb, az autósok számára idejében észrevehető helyre kerülhessen. (Tóth Anita Lilla)