CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. január 31., hétfő 23:23


Szerencsésen hazatértek a Kilimandzsáró expedíció tagjai

Szerencsésen hazatértek a Kilimandzsáró expedíció tagjai

Január 29-én, szombaton négy órakor a bécsi repülőtéren landolt a Föld Arca Filmstúdió szervezésében létrejött Kilimandzsáró expedíció soproni tagjaival a menetrendszerű járat. Mint ismeretes, január 26-án, szerdán reggel, helyi idő szerint fél hétkor érték el a Kilimandzsáró csúcsát, Afrika legmagasabb pontját. Tudomásunk szerint ez az egyetlen olyan magyar expedíció - Tóth András kivételével - amelynek tagjai másodszor teljesítették ezt a megmérettetést.

Az expedíció hegymászó része hét napig tartott. Az első napon a dzsungelen áthatolva haladtak egyre feljebb, majd sziklás, félsivatagos táj következett. Az expedíciót hordárok és hegyivezető segítették. Az első tábor 2900, a második 3900, a harmadik 4600 és az utolsó 4800 méteren volt. A harmadik táborban töltött második éjszaka hajnalán (1 óra 20 perckor) a tábor lakóit kb. 10 másodpercig tartó földrengés rázta meg. A föld erős morajlásán, kövek potyogásán kívül szerencsére nem történt más, így a helyiek és a táborban tartózkodó más nemzetiségű hegymászók aggodalma nem tartott sokáig.

Az utolsó táborban töltött éjszaka volt a vízválasztó a soproni expedíció tagjai számára, ugyanis az időjárás olyan kiszámíthatatlannak tűnt (esett a firneső - megfagyott 1-4 mm nagyságú megfagyott hóról van szó -, viharfelhők gyülekeztek), hogy nem volt biztos a csúcsmenet elindítása. Későbbi információk szerint a hegy keleti oldalán aznap éjjel több expedíció is lemondta a csúcsmenetet.

"Mi a nem túl kedvező időjárás, villámlás, mennydörgés ellenére úgy döntöttünk, hogy nekivágunk az útnak, bár látszott, hogy visszafordulási esély a csúcsmenetről nincsen" - nyilatkozta Czanik Csaba Árpád, az expedíció vezetője. Végül hajnali fél kettőkor elindult a csapat a hegyivezetővel és a segédvezetővel. A kráterperemet elérve erős kénszag érződött, amely a Kilimandzsáró egykori vulkáni aktivitására utal. A hegymászójk szerencsésen felértek a csúcsra, amely tulajdonképpen a Kilimandzsáró Kibo kúpjának legmagasabb pontja.

A csúcsra érve a soproniak elővették a magyar nemzeti lobogót, és kikötötték a két, magukkal vitt imazászlót. Ezek buddhista zászlók, mindegyik egy-egy jókívánságot, imát tartalmaz, s rendszereint szent helyekre kötik ki, hogy az imák a szél szárnyán eljussanak a világ minden pontjába. A hegyek a buddhista vallás szerint szent helynek számítanak, és a világ számos hegycsúcsán találhatunk buddhista imazászlókat.

Az Uhuru Peak tábla két oldalán látható kifeszített zászlókat a magyarok kötötték ki. Az expedíció tagjai megvárva a napfelkeltét, fél órát maradtak az Uhuru Peaken.
A Nemzeti Park irodája az expedíció tagjainak névre szóló igazoló levelet állított ki: Czanik Csaba Árpádnak, Sipos Anikónak, Dr. Sipos Gábornak, Tóth Andrásnak és Szabó Lászlónak.
Sz.K.

A Föld Arca Filmstúdió csúcsfotói

Sipos Anikó és dr. Sipos Gábor


Czanik Csaba és a hegyivezető

Uhuru Peak 2005
Kapcsolódó cikkek:
Képriport Afrika tetejéről

Magyarok a Kilimandzsáró csúcsán
Túlvannak az akklimatizációs túrán...
Út a a Kilimandzsáróra, a „Ragyogás hegyére”
Út a Kilimadzsáróra, a „Ragyogás hegyére”