CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. február 14., hétfő 23:40


Egy év szünet után ismét rendelkezik pályázati kerettel a Nyugat-Dunántúli Idegenforgalmi Bizottság

Folytatódhatnak az abbamaradt programok

Egy év szünet után ismét rendelkezik pályázati kerettel a Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság, így folytatódhatnak azok a programok, amelyek átmenetileg szüneteltek az utóbbi időben. A bizottság idén mintegy 200 millió forintot tud szétosztani a pályázók között – közölte Patyi Elemér, a RIB elnöke. Prioritást élveznek a rábai kikötők és szálláshelyek, amelyek építéséhez a korábbi öt millió forint helyett most nyolc millióval járulnak hozzá. A szakember hozzátette: a vállalkozók emellett szívesen pályáznak rendezvények és kiadványok megvalósítására is, amelyeket az esetek többségében támogatnak az illetékesek. Patyi Elemér szerint továbbra is jó jövedelemkiegészítő a falusi turizmus, amely iránt egyre nagyobb az érdeklődés a térségben. Emellett érdemes próbálkozni a lovas turizmussal is, amely ugyan komolyabb beruházásokkal jár, és kissé lassan térül meg, ám a kereslet folyamatosan növekszik iránta. Ezzel kapcsolatban az elnök kifejtette: csak is minőségi lovas turizmusban szabad gondolkodni, ugyanis csak erre talál kuncsaftot a vállalkozó a jövőben. (Corvinus Rádió)