CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. február 19., szombat 13:13


Öröm a pályázati siker miatt és az ellenzék vádaskodó hangnemének viszautasítása

MSZP: ,,Egyik szemünk nevet, a másik sír'

MSZP: ,,Egyik szemünk nevet, a másik sír"

Egyik szemünk nevet, a másik sír címmel tartott tegnap sajtótájékoztatót Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselő két témában, aki egyrészt a, lakótelepeken élő, ezer soproni családot érintő panelprogramra beadott pályázat sikerét jelentette be, másrészt – mintegy ezzel szembeállítva – ,,a Fidesz mocskolódó múlt heti hírlevele” ,,vádaskodó hangvételét” utasította határozottan vissza a párt és annak elnöksége nevében, azt bizonyítandó, hogy amíg az ellenzék ,,vádaskodik, addig az MSZP dolgozik”.


Kránitz László
200 millió forint állami támogatás a panelprogramra
Az iparosított technológiájú lakóépületek (panel) felújítására beadott soproni pályázatok nagy része nyert - jelentette be a politikus, aki elmondta: A támogatásban 1009 soproni család részesül, azaz körülbelül háromezer ember lakáskörülményeit javítja a döntés.
Az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét és a belső átalakítási munkálatok költségeinek egyharmadát az állam, további kétharmadát az önkormányzat, illetve a lakástulajdonosok állják. Kránitz László hozzátette a lakók életszínvonalának növelése mellett az érintett lakótelepek városképét is szebbé teszi a felújítás. ,,A megnyert pályázat azt bizonyítja, hogy van országgyűlési képviselője a városnak.” – jegyezte meg Kránitz László, aki külön megköszönte a város vezetőinek, hogy biztosítják a város „egyharmados" részvételét a költségekben.
Az érintet utcák között vannak a Vasvári Pál, a Makó, a Határőr, a Teleki Pál, a Juharfa, a Határőr utca; továbbá az Ibolya út, a Jegenye sor, a Kazinczy tér, a Kőszegi út, a Király Jenő utca. (A pályázat nyertes utcáinak részletes listáját hamarosan a cyberpress oldalain olvashatják.)

Az ,,alaptalan rosszhírkeltés" ellen
A jó hír mellé egy – mint a politikus fogalmazott – egy ,,szomorú téma” is társult. Kránitz László az MSZP elnökségének és tagságának nevében határozottan visszautasította azt a hangnemet és stílust, amely a múlt héten megjelent Fidesz-hírlevél kapcsán tapasztalt. Az MSZP szerint ,,A Fidesz (…) minden tisztességes és jó érzésű soproni polgárt megsértett, tudatosan és alaptalanul rossz hírét kelti Sopronnak az országban.”, mint ahogyan azt is, hogy a lap azt sugallja, hogy ,,Sopronban nincs egyetlen tisztességes ügy, és hogy a városnak nincs egyetlen tisztességes városvezetője sem”.
Kránitz László kemény, kíméletlen szavakkal ostorozva a kiadványt, és annak készítőit. Kifejtette: Az MSZP nehezményezi a politikai kultúra mélyre süllyesztését, ezért arra kéri az ellenzéket, hogy inkább dolgozzon a város érdekében. Mint mondta: a Szocialista Párt válasza a kiadványra: Elég volt! Állj, és ne tovább!
(cyberpress)