CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. február 19., szombat 20:56


,,Sokelemes”, mozgalmas, ugyanakkor indulatmentes kampányt akar az MDF.

MDF: Nagy Tamás a jelölt

MDF: Nagy Tamás a jelölt

Újból Nagy Tamást indítja az MDF az időközi választáson Sopronban - ezt tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be a párt nevében maga a jelölt és Oszvald Ferenc, az MDF helyi szervezetének elnökségi tagja, aki a jelölt kampányfőnöke.

A sajtótájékoztatón Nagy Tamás elmondta: az őszi kampányhoz képest meghirdetett választási programja annyiban változik, amennyiben azt a társadalom kihívásai szükségessé teszik. A sajtótájékoztatón Oszvald Ferenc elmondta, ,,sokelemes” ugyanakkor indulatmentes, és az eddig kialakult és előírt szabályokat betartó kampányt szeretne, amely révén egyrészt az eredményességet jelentő részvételi arányt, továbbá az MDF számára a szavazatok 5-10 százalékát szeretnék elérni.
Több rendezvényt is tervez az MDF, és országos hírnevű, ismert politikusok is résztvesznek a kampányban.
Sopronba a lakitelki csoportból alakult Nemzeti Fórum által meghirdetett, jövő heti rendezvénnyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Oszvald Ferenc elmondta: helyben az MDF a Nemzeti Fórummal jó kapcsolatokra törekszik, ,,a jó dolgokra nyitottaknak kell lennünk” – fogalmazott a kampányfőnök.
(cyberpress)