Marton Ágota Márta
marosvásárhelyi festőművész kiállítása az Erdélyi Házban
Saját határaink
zárják le országunkat: saját művészeink erednek egybe Erdélyből az
anyaországba. Hozzák vissza ,a mit elvesztettünk, a legnemesebb
matériában, a
spiritualitásban. Hírt adva a megmaradás erőfeszítéseinek gyötrelméről,
gyönyörűségéről.
Az erdélyi erősebb lét, erősebb sors üzenetét nem nélkülözhetjük
nemzeti
újjáébredésünkben. Tessenek megfigyelni például az itt jelenlévő Marton
Ágota
Márta küllemében-volumenében nem túlzó képeiben a sötétben rétegződő
történelmi
önvallomást, a sűrűbben-tömörebben egymásba-ékelődő valóságelemeket.
Olyan
ember művei ezek, aki tépő viharban kapaszkodik évezredes fákba, s
nagyon
együtt tud érezni tört levelek, ágak kínjaival.
Jelenleg Ágota Szovátán erdélyi
templomok kazettás mennyezeteit restaurálja, bontja ki évszázados porok
feledés-gúzsából. Korábban a marosvásárhelyi színház díszleteit álmodta
meg előadásról
előadásra. De a magyar kultúrát szolgáló „ megélhetési forrása" mellett
-
alatt - mélyén mindvégig ott izzott cselekedetei , egyénisége művészi
titka, a friss-látású
lényeg-faggató alkotó lény önkifejtő feszültsége.
Marton Ágota rajzai
csendesek, nem rikoltóak - a jól megfogott, jól megmunkált
valóságérzékenység
dús szövedéke minden ceruzarajz, kihasználva a vakító fehértől
földmélyfekete
sötétségig ívelődő összes árnyalatát a szemünkbe szűrődő szürkéknek.
Teljességélményt nyújtanak a „színtelen" opusok, sőt még teljesebbet,
mert
ezer-árnyalatosságukban szuggerálják: ha ennyit adhat egyetlen szín
változatossága, mennyit a szivárvány színpompája. De nem is könnyű
tájak
motívumait kell kibontaniuk e munkáknak.
Sz. Nagy Sándor, Marton
Márta Ágota,
Dr. Úry
Előd és Firtl Mátyás a megnyitón
Mit kapunk Marton Ágota Márta
képein át? SZELÍD LÁZADÁST s a valóság esendő varázslatának
megszenvedett
sugallatát. Minden igazi művészet energiaforrás, energiabázis.
Feltárja,
felszabadítja a lélek mélyén rekedt tüzesen izzó sebeket, sötétből
szikrázó
látványos lávafolyamokat, hogy - miként a bányászatban vagy
balneológiában - ennek
a mélyfúrásnak személyes üzenetét, tapasztalatát, gyógyító hasznát
vegyük.
Ágota képeinek felszíne mögé
hatolva boldogító borzongás tölti el a ráhangolt
nézőt. Pedig mily igen egyszerűek ezek a témák: virágok, tájak. Igaz,
különlegesen térbe helyezve, töredelmesen megtörve, s fémes
szilárdságtól
szivárványolva.
Merthogy - akárhogy is kerülgetjük a Szót - Ágota egyik lényegi
ismérve az, hogy erdélyi-marosvásárhelyi, a másik hogy ősanyai -
madonnai
maradandóságra rendelt nő, s a harmadik - ami e kettőt elénk
világoltatja: hogy
kifejezésre, igézetre, bűbájra hivatott művész. Aligha talál más, mint
művész
és nő ilyen kicsiny térben ilyen nagy-nagy honvágyó otthonosságot.
A művészet archetípusokkal,
ősképekkel
dolgozik - nehezen viseli el a képdobáló reklámsziporkázást. Lelassítja
a
létezés zavarba ejtő áramlását, hogy egy-egy szerény objektumban magát
a Létet
érhesse tetten. A létmegnyilvánulás a megrendültség műélményének
kiváltója. S
csak ez a mentsége a képzőművészetnek. Olyan belső hatalmi
energiatöbblethez,
ajándékozó jóság-munícióhoz juttatja a befogadót, hogy ezáltal nem csak
boldogabb, elégedettebb lesz , de egyetemesebb, onto-logikusabb is.
Valójában
az ember a méltó műalkotásban önmagát múlja felül , s az istenülés
teremtő
misztikus fázisába fordul. Van itt egy-két közvetlenül
ezoterikus-vallásos
darab. Ezek közvetítés nélkül „köpülik ki" (a Mahabharata tejtengere
értelmében) a sötét rózsaforgásából, a káosz madár-világ-mandalájából a
fényt,
fény-embert, fény-népet. De a többi - rejtettebb értelmű - is mitikus
tartalmat
hordoz.
Marton Ágotánál történelmi
allúziókkal
egészül ki a stiláris expresszionizmus. Hiszen kétségtelenül
expresszionista
idolok ezek a tenyérnyi remeklések: historikus
csendélet-expresszionálék, fűzhetnénk
szorosra a definíciót. Kicsiségük, törékenységük megtévesztő: valójában
tömörré tömítettek,
robbanékonnyá koncentráltak. Jellegükben a mosolygó japán nindzsákra
emlékeztetnek, no meg a shodó-sodró , tusoló fametszőkre, akik parányi
színváltozással,
forma-csavarral képesek ég-régiókba emelni, pokol-pompába taszítani.
Ágota
művei kitűnő meditációs-bázisul szolgálnak, tudniillik a szépséget nem
tűnő
tündér-illanásként, hanem öröklétre igényt tartó tartós és tartalmas
igényességként illeszti be látóterünkbe. Praktikus találmánya, az
ötvözet
fém-pukedlije is eme hatást erősíti. Olyanféle delej-köröket képeznek
ezek a
gondosan bogárzó színhalmok, mint a szkíta pusztában a kurgánok, a
Tárim-medencében a sztupak. Fémességükben megidézik Ágota
szülőföldjének
dombjait-hegyeit, hívogatólag: lássátok meg azt kicsiben, ami a tietek
volt
nagyban.
Nem csak a gyengéd-tapintatos
női
dajkálgatás-babusgatás kerameikoszi áhítata vezette a művésznőt a
sík-festészet
technikai meghaladására, hanem az az ősi művészi ösztön, melyet
Michelangelo
artikulált legnyilvánvalóbban, amikor képeitől megkövetelte a
szobor-szerűséget.
Egy kép annál jobb, mondta, minél térbelibben hat. Persze, Ágotánál sem
pusztán
a kitüremkedés szolgálja a teremtő tér-képzést. Sokkal árnyaltabban a
kubisztikus
kocka-vetületek és amorf negatív formák hátteresítő bevetítése.
Valamint azok a
merész színkontrasztok ( vörös-kék, sárga-zöld, kék-ezüst), melyek
többnyire
átmeneteikbe torkollva univerzális teljességélményt nyújtanak. Aki
esetleg
megütközne a színezett fémen, vegye figyelembe, hogy nem csak az
egyiptomiak,
de a görögök is festették a szobraikat, ha utólag le is pattogzott
róluk a szín.
Van itt azért néhány
hagyományosan
szép nagy méretű tájkép is. Ami megkülönbözteti őket a hagyományos,
mások által
festett hasonló konstrukcióktól, az a - mondjuk így - irritációs
színkihagyások. Az egyiken: lilás-barna-zöld alig eldolgozva, égbolti
szarkafészek-fények és rejtelmes lukak a lombozaton! Néhol
Mattis-Teutsch-os
szalamandra-fény-árnyékok. Nos, ezeken a furcsa kis sajátságokon
keresztül
lopózik be a Művészet ( nagy M-mel) a merő kép-készítésbe. Mert itt -
mint
ahogy az égbolt lilából fölaranyló látnoki hátterében - a sorsát
adott-közösségében küzdelmesen megvívó egyéniség univerzális békéje
nyilatkozik
meg: éppen hogy a részletek révületében.
A grafit semmi-tereket zár
magába,
űr-fehéret terjeszt maga köré. Ez a soksíkúság, kilátástalan
ablak-buboréklás
csak addig nyomasztó, míg - éppen a kép előhívottsága révén -nem
szembesültem
vele, nem kristályosítottam ki magam. Így ad képességet a kép úrrá
lenni
magamon - Erdélyben: magunkon. Ezt a tájat már-már lekottázva,
dallamosan
érzékeli-érzékelteti Ágota. Dúr-akkordokkal fáiba ülteti a Transsylván
elkomorultságot, magára-hagyatottságot, remete bölcsességet. Hogy női
kéz
dajkálta elő ezt a megkapó látványt, talán csak az mutatja, hogy
fátylas-kerekített a szélvész-staccatója is. De a határozott, bátor
vonalvezetés, széles ívű térteremtés nem vegyül parányi bájolgással,
elismerésre kacsintó flörtősséggel sem Ebbe a sorozatba illeszkednek a
szomorkás ló-portrék szálas veszendőségükkel és a visszafogott
sárgás-kék
párákban diffundáló álom-emberalakok. Itt említem, hogy Ágota
Isten-adta
képessége a negatív látvány-struktúrák bekalkulálása mű-hatásba.
Itt a kiállító teremben
szükségképpen időbe- szűkítve, koncentráltan, de ugyanakkor
felületesen,
torzultan is fogadjuk be az eredendő élményt, hiszen túl sok képet túl
rövid
ideig szemlélhetünk. Egészen más az, ha
napról napra szembesülünk saját környezetünkben a művész
szellemiségével.
Olyankor felnagyulnak és értelmet nyernek az egyébként talán észre sem
vett
jellegzetességek. Szimbolikus életüzenettel dúsul fel az a néhány
szívósan
talajába kapaszkodó, lombjait vihartépetten is legyezőszerűen
fénybe-táró nyír,
gyertyán Vagy máshol oltár kelyhévé nemesbűl a kerámiaváza, áldozati
szivárvánnyá a virág-szirmok. És beszélni kezd egymással teáskanna és
kávésibrik - a tónusok csillagszínskála-nyelvén. Összefoglalóan: Marton
Márta
Ágotában képzett és képzeletdús festőművészt ismerhetünk meg. Hozza
Erdély
ízeit, őseink híradását s előre mutat az értékeket megőrző időbe!
Fogadják
szeretetükbe!
Dr. Turai G. Kamil,
művészetfilozófus
|