CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. március 01., kedd 22:36


Turisztikai kiadványcsalád

Turisztikai kiadványcsalád


Jó hozzánk eljönni! – ezzel a mottója a Pro Kultúra Kht. Idegenforgalmi Igazgatósága által most megjelentetett turisztikai kiadványsorozatotnak, amely Sopron és kistérsége értékeit mutatja be.

Sopron a múltjából él. A város az elmúlt évtizedekben keveset tett turisztikai vonzerejének növelésére, ezért fordít a város az idén 25 millió forintot az idegenforgalom, ezen belül is főként a magas színvonalú rendezvényturizmus fejlesztésére. Ennek egyik lépése, hogy - a város turisztikai szakemberei által kidolgozott marketingterv részeként - elkészültek a turisták tájékozódását segítő információs füzetek – hangzott el a Konferencia- és Kulturális Központban tartott fórumon.

Almássy László elmodta: az új kiadványcsaláddal az a cél, hogy Sopron visszaszerezze és megőrizze régiós vezető szerepét. A Pro Kultúra Sopron Kht. idegenforgalmi igazgatója hozzátette: a Nyugat-Dunántúli Régió jó évet zárt, ezen belül Sopron (Bük után) a második legjobb eredményt érte el 2,7 %-os vendégnövekedéssel, ami körülbelül 11 ezer vendégéjszakát jelent.

Az új arculattal megjelentetett, színes kiadványok katalogizált rendszerben, fotók­kal és térképpel szemléltetik a városban és környékén fellelhető szállás-, étkezési, szórakozási és sportlehetőségeket. A négy tájékoztató füzet (Turisztikai Kalauz, Zöld Sopron, Üdülési Csekkel, Gasztronómiai és Szálláshely Katalógus) mellett egy Sopron 2005 címmel egy 24 oldalas, 400.000 példányban kiadott turisztikai és kulturális magazin. Ezenkívül egy új, részletes Sopron térkép is készült. A tervek szerint hamarosan új taggal: a múzeumokat ismertető példánnyal bővül a sorozat. A kiadvány szerkesztői remélik, már ebben az üdülési szezonban a tavalyinál többen és hosszabb időre látogatnak Sopronba. A kiadványcsaládot és a térképet az ország valamennyi, összesen 170 Tourinform Irodájába eljuttatják, az újságot pedig az ország megyei lapjaiba fűzve, áprilistól terjesztik.

Tóth Anita Lilla

Sopron, 2005. 03. 01.