Rovat: Rendezvények
2005. március 05., szombat 12:22
Német befektetői csoport látogat jövő csütörtökön, március 10-én Győrbe- Összesen 82 alkalmazottat kénytelen elbocsátani a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat A Corvinus Rádió hírei - Március 5. 12.00 óra
Megérkezett Rómába Giuliana Sgrena olasz újságírónő, akire amerikai
katonák lőttek rá tévedésből, miután kiszabadult az emberrablók fogságából
Irakban. Bush azonnali vizsgálatot ígért az ügyben. A repülőtéren Silvio
Berlusconi olasz kormányfő és a római polgármester, Walter Veltroni fogadta
az 56 éves nőt.
Vietnámi tudósok sikeres kísérleteket hajtottak végre majmokon a madárinfluenza vírus ellenanyagának megtalálása és tökéletesítése érdekében - tájékoztatták a sajtót a Hanoiban működő kutatócsoport munkatársai. A jelenlegi szakaszban 20 önkéntes emberen végeznek kísérleteket, közöttük a program egyik szakértőjén is, a járványméreteket öltött betegség megfékezésére. Az eredmények három hónap múlva derülnek ki, siker esetén az ellenszer már az év végén megjelenhet a gyógyszertárakban. A korábbi 21 óra helyett 19 órát kell várakozni a kamionosoknak a záhonyi határátkelőhelyen. A határőrség illetékese elmondta: még nem javították meg az ukrán fél számítógépes rendszerét. Hozzátette: várható, hogy a magyar oldalon álló, mintegy négy kilométer hosszú teherautósorból 150 kamiont átengednek a határon egy zárt területre, és ott végzik a vámügyintézést. Az elmúlt 24 órában, a szokásoshoz képest mintegy 25 százalékkal több balesethez riasztották a tűzoltókat - tájékoztatott a katasztrófavédelem szóvivője. Dobson Tibor elmondta: elsősorban a havazás, a csúszós utak miatt növekedett meg a mentések száma. Az országban egyébként nincs fennakadás a közlekedésben, az alsóbbrendű utak többnyire havasak, hókásásak vagy latyakosak. A rendőrség sikkasztással gyanúsította meg a Kulcsár-ügyben az ország egyik legnagyobb közterületi hirdető cége, az ESMA Kft. gazdasági vezetőjét.Az egyik kereskedelmi televízió szerint a Kulcsár Attila egykori, úgynevezett VIP-listáján szereplő igazgatónő ellen azért indult büntetőeljárás, mert a gyanú szerint több mint 40 millió forintot kapott abból a pénzből, amit a bróker másoktól sikkasztott. A nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági igazgató tudta, hogy a pénz, amit kapott, bűncselekményből származik. A K and H-ügyben eddig kétszáznegyven tanút hallgattak ki és péntekig 19 gyanúsítottja volt a sikkasztás-sorozatnak – hangzott el a Hír TV-ben. Német befektetői csoport látogat jövő csütörtökön, március 10-én
Győrbe a mezőörsi Magyar Műhely Alapítvány és a győri Iparkamara kezdeményezésére.
Összesen 82 alkalmazottat kénytelen elbocsátani a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat, hogy biztosítani tudja az idei bértábla-emelés pluszköltségeit. A szervezet több, mint 600 milliós hiánnyal számol. A közgyűlés pénteki (március 4.) értekezletén váratlanul beadta lemondását Környei László, a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója. A szakember nem indokolta döntését. A vezetéssel ideiglenesen Turbók Arnold Bertalant bízták meg. A tanácskozáson a testület döntött arról, hogy pályázatot írnak ki a megyei kórház főigazgatói posztjára, ugyanis Dr. Bugovics Elemér főigazgató jelezte nyugdíjba vonulási szándékát. Lezárják a 4-es metróépítés miatt vasárnaptól a Baross tér Keleti pályaudvar felőli részét. Ezért több forgalmi sáv is megszűnik és a buszjáratok útvonala is módosul a környéken. A Rákóczi útról a Kerepesi útra a megszokott négy helyett csak két forgalmi sávban haladhatnak tovább az autósok. Az építkezés és a várható közlekedési káosz június közepéig tart. Az autósok mellett a BKV járatain utazók is törhetik a fejüket egy ideig, hogy merre is menjenek, mert nem a megszokott rend szerint használhatják a buszjáratokat, a környéken több megállót áthelyeztek. A BKV tájékoztatása szerint a lezárás érinti a 7-es, 7A, gyors 7-es, 67V, 78-as, gyors 73-as, gyors 173-as járatokat, a Pólus-buszt, valamint az éjszakai autóbuszokat is (78É, 173É). |