CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: EU

2005. március 23., szerda 15:43


Beszámoló a Magyarországi Régiók Hete rendezvényről (Brüsszel, 2005. március 14-18.)

Beszámoló a Magyarországi Régiók Hete rendezvényről (Brüsszel, 2005. március 14-18.)

Először mutatkoztak be közösen Brüsszelben a magyarországi régiók! A West Pannon EuRégió, Nyugat-Dunántúl és Burgenland közösen tavaly márciusában nagy sikert aratott rendezvény keretében már jól szerepelt a brüsszeli szakmai közönség előtt. A március idusán szerveződött, a Magyarországi Régiók Hete című rendezvény célja az volt, hogy „Európa fővárosában” egy kiállítás-sorozat keretében közösen mutassák be a hazai régiók és megyei jogú városok legfontosabb eredményeiket, illetve a közeljövő fejlesztési elképzeléseit.

A Nyugat-dunántúli régió célja a megjelenéssel az volt, hogy mind a hazai partnerek (régiók, városok, megjelenő vendégek), mind pedig a brüsszeli politikusok, szakemberek, döntéshozók figyelmét felhívja a régió legfontosabb fejlesztési igényeinek szükségességére és bemutassa az eddig is kiemelt projektként kezelt észak-déli közlekedési tengely fontosságát. Kiss Bódog Zoltán, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársai vettek részt a rendezvénysorozaton.

Előadóterem a Régiók Bizottság épületében

Kiss Bódog Zoltán az észak-déli közlekedési tengellyel kapcsolatos fejlesztési terveket mutatta be előadásában. A Régiók Bizottsága épületében jelen voltak a magyar kormány, a régiók és a városok vezetői, a brüsszeli adminisztráció szakemberei és a nemzetközi diplomácia képviseleteinek vezetői is. A régió rendelkezésére bocsátott kiállítóstandon a turisztikai jellegű és a bemutatkozást célzó kiadványok mellett a fő motívummal, a Borostyánkő úttal kapcsolatos plakátok és kiadványok kaptak helyet. Erre az alkalomra készült el az a kiadvány, amelynek címe azonos volt a kiállítás mottójával, amely így hangzik:

"A harmadik évezred Borostyánkő útja – Út a jövőbe".

A kiállítás lehetőséget adott arra, hogy több hazai és külföldi látogató is megismerkedhessen a standon közzétett kiadványokkal, illetve az Ügynökség munkatársai információval szolgálhassanak az EuRégió West/Pannóniával, a Borostyánkő úttal, a régió klaszterei és a Pannon Gazdasági Kezdeményezéssel, valamint a régió turisztikai elképzeléseivel kapcsolatban különös tekintettel a kerékpáros aspektusokra. A standon érdeklődők többnyire magyar, lengyel, olasz, belga és német szakközönség közül kerültek ki.

Kiss Bódog Zoltán, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke

A nyugat-dunántúli projekt nagy figyelmet kapott a látogatók, a szakmai nagyérdemű és a többi régió szakértői hallgatósága körében egyaránt. A projekt mögött rejlő egybehangzó régiós összefogás, három régiót összefogó együttműködés és nemzetközi együttműködés a Borostyánkő út projektet a közép-európai térség valódi kulcsprojektévé teszi. Az észak-déli tengely megépítése az egész régió közös érdeke. A régió határain túlmutatóan három régió, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl és Dél-Alföld vezetői 2004. október 28-án Szekszárdon közös megállapodást írtak alá amelyben kinyilvánítják, hogy ezen fejlesztés megvalósulásáért közösen lépnek fel. A szomszédos országok képviselői, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia magas rangú vezetői, 2004. november 19-én Szombathelyen, szintén közös megállapodásban fejezték ki akaratukat ezen közlekedési fejlesztés megvalósítása érdekében.

A Magyarországi Régiók Hete keretében Kiss Bódog Zoltán szűk körű szakmai megbeszélést folytatott Kazatsay Zoltánnal, az Energiaügyi és Közlekedési Főigazgatóság főigazgató-helyettesével, akivel a Nyugat-dunántúli régió közlekedés-fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt, különös tekintettel az észak-déli tengely régiós kulcsprojekt megvalósítására. Kazatsay Zoltán szakmailag megalapozottnak, rendkívül jól előkészítettnek, igazi európai projektnek nevezte a Borostyánkő út projektet.

A nyugat-dunántúli delegáció ellátogatott az Európai Parlamentbe, ahol Gurmai Zita, Harangozó Gábor és Fazakas Szabolcs parlamenti képviselők szakmai előadását hallgatta meg a brüsszeli érdekképviselet lehetőségeiről. Izgalmas időszakról számoltak be, hisz a pénzügyi perspektíva elfogadása előtt állunk néhány héttel, amely lényegesen befolyásolja majd a 2007-2013 közt lehívható Európai Uniós források nagyságrendjét.

A Nyugat-dunántúli régió standja

A Nyugat-dunántúli régió gazdaságának alapvető érdeke a hazai és nemzetközi közlekedési hálózatokhoz való szerves kapcsolódás. Ennek jelenleg legfontosabb eszköze a régió belső kohézióját is erősítő észak-déli irányú közúti és vasúti tengely kialakítása, ami messze túlmutat a régió érdekein. Általa létrejöhet a Baltikum és az Adria medencéjét összekötő észak-déli irányú európai folyosó: a harmadik évezred Borostyánkő útja.

Érvek az útfejlesztés haladéktalan elkezdése mellett:

  • A 2004. május 1-i Európai Uniós bővítéssel tapasztalható forgalmi átrendeződés és a forgalom folyamatos növekedése: az elszállítandó áruk mennyisége a térségben a következő 20 évben a hétszeresére fog növekedni.
  • A magyar határforgalom 60%-át adó Nyugat-Dunántúl európai közlekedési kapcsolatainak, elérhetőségének jelentős javítása előfeltétel egész Közép-Európa gazdasági dinamizmusának megtartásához. Cél a fenntartható közlekedési, logisztikai, tömegközlekedési modell megvalósítása.
  • Szakértői becslések alapján az út kiépítésével a rendkívül magas baleseti arány az 1/8-ra csökkenne!
  • Az észak-déli tengely teljes nyugat-dunántúli kiépítése esetén legalább 40%-kal, 1,5 órával csökkenne a Győr-Nagykanizsa útszakasz hossza. Magyarország 10 legnagyobb városa közül már csak Szombathely és Pécs nem érhető el gyorsforgalmi úton!

Vasúti fejlesztések

A közlekedésfejlesztési lehetőségeket jelenleg a nemzetközi (szlovák, osztrák és szlovén) közlekedési, szállítási igények határozzák meg. A fejlesztési elképzelések között azok a vasútvonalak kapnak prioritást, amelyek valamilyen formában részei a Páneurópai hálózatnak, illetve kapcsolódnak hozzá. A régiót a IV. és az V. számú európai közlekedési korridor szeli át.

A szlovák fejlesztéseket az elmúlt időben megjelenő gazdasági igények befolyásolják, hiszen a szénbányákból, vasművekből, acélművekből származó termékeket északról kell beszállítani, míg az újonnan Szlovákiába települt autóipari cégek igényeinek megfelelően a termékeket vasúton kell elszállítani a nyugat-dunántúli régión keresztül a déli kikötőkig. Ausztria irányából jelentős forgalom-növekedésre lehet számítani abban az esetben, ha a Bécs-Szombathely-Graz vonalon a korszerűsítés megtörténik. A Szombathely-Nagykanizsa szakasz korszerűsítésével pedig gyors, közvetlen kapcsolat építhető ki Szlovénia és Horvátország irányába is.

A szállítási kapacitások leginkább villamosítással és pályarekonstrukcióval növelhetők, így meghatározóvá válhat ezen a tengelyen a korszerű és környezetkímélő vasúti áru- és személyszállítás.

Közúti fejlesztések

A régió határain túlmutató gazdasági kapcsolatok mellett a belső kapacitások jó működése is elengedhetetlen ahhoz, hogy a szomszédos régiók egymás közti kapcsolata javuljon, azaz a régión belüli elérhetőségi viszonyoknak is kedvezőknek kell lenniük.

A szomszédos régiók egymás közötti kapcsolatának alakulásában a határátkelők megközelíthetősége és a határon túli területek jó elérhetősége játszik szerepet. Bécs és Pozsony viszonylag könnyen megközelíthető a rendelkezésre álló utak segítségével, azonban déli és nyugati határán szükséges a megközelítési útvonalak fejlesztése Ausztria, Szlovénia és Horvátország felé.

Az egyre bővülő nemzetközi kapcsolatok és a térség turisztikai kínálatának bővülése felértékeli az útvonal szerepét.

2007-2013 között elsősorban megvalósítandó projektek

  • M86 gyorsforgalmi út Csorna-Szombathely szakasz
  • 85. sz. főút négysávosítása Győr-Csorna szakasz
  • M8 Szentgotthárd-Vasvár szakasz
  • M9 Szombathely-Zalaegerszeg (-Nagykanizsa)
  • M9-es gyorsforgalmi út Nagycenk-Sopron országhatár közötti szakaszának kiépítése

Kiegészítő főúti elemek:

· 87-es sz. főút Szombathely-Kőszeg országhatár