|
Személyesen
Személyesen
Jn 20,19 Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.
Kicsit durva első hallásra, de mindenképpen meggyőző.
Sok ember, sok hívő vigasztalása a Tamással megtörtént eset, és mindenkinek eszébe jut, aki a kételkedést, a keresést, a válaszok várását, mint emberi gyengeséget fogadja. Kételkedés, kicsinyhitűség - mondják sokan, és elítélőleg nyilatkoznak annak a biztosnak hitt hit látszatában, hogy velük ilyen nem is fordulhatott volna elő.
Hej, de viszket a tenyerem, de ki szeretne pattanni a számból a nyelvem hegyén "fészkalódó" megjegyzés (és sajnos sokszor ki is ugrik), amikor a biztosnak vélt hit megannyi megingó, sőt zuhanó "kősziklájával" találkozom!
Pedig Tamás csak azt észlelte, mint amit minden gondolkodó, amikor észrevette, hogy inog a szilárdnak hitt kőszikla.
Miért lenne Jézus személyválogató, és miért "tagadná meg" az emberi gyengeséget mindazon milliárdoktól, akik nem tehették kezüket oldalába? Miért ne szakadhatna ki a Tamástól idézett őszinte és a döbbenet hangján szóló vallomás, melynek az egyedüli lehetősége egyetlen esélyünk, hogy elkísér a nehéz időkbe. Istentől kapott ajándékunk ez az élmény, hogy legyen mire emlékezni akkor, amikor minden "felfordul", amikor fejére állni látszik addig a fizika törvényeivel jól magyarázható világunk.
Vajon a test szerinti tapasztalat "szüneteltetése", de az élmény permanens (állandó) volta nem egyenes felszólítás-e arra, hogy olyan érzékennyé tegyük bennsőnket, ami teljes élményként lesz képes fogadni az öröm hírét a misztikus felismerésben: Jézusnak oldalán valóban seb van, Krisztus kezén ott vannak a szegek helyei! Tagadhatatlan tény, mégis egyenként megáll előttünk, személyesen ( a dogmatikusok örömére, hogy kevesebbet kelljen beszélniök) felszólít az örömhír elfogadására és a hívő magatartás követésére.
A boldogságmondás pontosan beleillik a nyolc másik sorába, melyek a negatív létforma ellenére létező hit boldogságát eszkatológikusan tárja a bizonyosságra várók elé. Ez is lehetőség, de Tamás pl ezzel nem tudott volna élni, a leírt találkozás nélkül nem tudta volna Mesterét követni. Jó hír Tamás története mindazoknak, akik mosolygás és kacagás közben, nem testi-lelki ínségben is szeretnének Krisztus tanítványai lenni.
Tamás útja létező és hitre vezetni képes, emberhez kötött és ránk nagyon is jellemző út, akik sokszor saját magunktól félünk a legjobban, ott zárjuk magunkra az ajtót, ahol ember már nem férhet hozzánk, csak Jézus képes megjelenni előttünk, bár zárva az ajtó. Addig azt hisszük, hogy lemaradtunk valamiről, pedig a Megváltó számon tartja gyengeségeinket. Ha úgy tetszik, nem fog sokáig "tartozni" nekünk.
- DI -
|