CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. április 01., péntek 23:04


Egymást követő két napon két politikus, Pettkó András és Olajos Péter Nagy Tamás mellett kampányolt

Pettkó elmondta: Sopronnak új lendületre van szüksége* Olajos Péter az ökoturisztikáról és a vámkérdésekről

Pettkó András és Olajos Péter is Nagy Tamás mellett kampányolt

Egymást követő két napon két MDF-es politikus is Nagy Tamás mellett kampányolt Sopronban

Tegnap Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője ajánlotta Nagy Tamást a soproni választóknak.

Pettkó elmondta: Sopronnak új lendületre van szüksége. Konstruktívabb döntéshozók kellenek ahhoz, hogy a jelenlegi kormány adópolitikájának köszönhetően a soproni kistérség polgárai ne Burgerlandba járjanak át vásárolni. Hatékonyabb érdekérvényesítés szükséges ahhoz is, hogy a régióval szomszédos szlovákiai kistérségek ne vonzzák el előlünk a befektetőket, s hogy Sopron interregionális vezető szerepét visszanyerje.

Az a földrajzi adottság, ami a szocializmus évtizedein keresztül az elszigeteltséget eredményezte a Leghűségesebb Városnak, most lehetővé teszi, hogy Sopron kimaradjon abból a vetélkedésből, hogy melyik megyei jogú város legyen a Nyugat-Dunántúli Régió központja. Az EU-s régiók kialakítása és a régióközponti szerep körül az ország hét statisztikai-tervezési régiója közül csak itt, a Nyugat-Dunántúli Régióban vannak viták. Geostratégiai, gazdasági szempontból eltérő célú térségek kerültek egy régióba. Zalaegerszeg, Szombathely és Győr verseng a vezető szerep elnyeréséért. Sopronnak viszont - a régión belüli meghatározó jellege, de egyfajta különállása okán is - elérhető célja lehetne a határon átnyúló interregionális együttműködésben való vezető szerep megszerzése.

Nagy Tamás és Pettkó András a csütörtöki sajtótájékoztatón

Az MDF szerint „Sopron vármegye” újjáéledését, Sopron városának interregionális vezető szerepét, a soproni polgárok optimista jövőképét megalapozni hivatott gazdaságpolitika azonban kormányzati szinten nem létezik, önkormányzati szinten pedig csődöt mondott. Jogosan aggódnak a város polgárai a nagymértékű eladósodás okán. A baloldali városvezetés elérte, hogy a jövőt hosszú éveken keresztül a hitelek visszafizetése fogja felélni. Ez év végére a 22 milliárd forintos főösszegű költségvetés 5 milliárd forintos hitelállományt fog tartalmazni. Úgy tűnik, hogy egy ilyen kiváló adottságokkal rendelkező települést is és az egyik legfejlettebb gazdaságú, a megyék közül a legnagyobb vásárlóerővel rendelkező Győr-Moson-Sopron megyét is eladósodásra, működési célú hitelfelvételre kényszeríti a kormány.

A soproni kistérség alul maradhat a régiók versenyében, ha ez a tendencia folytatódik. A kormányzati gazdaságpolitika és a városvezetés érdekérvényesítő képességének hiánya együtt eredményezi a kis- és középvállalkozói piac összeomlását és a város polgárainak idegenforgalomra alapozott bevételei szűkülését. Konstruktív döntéshozókra van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi kormány adópolitikájának köszönhetően a soproni kistérség polgárai ne Burgerlandba járjanak vásárolni. Hatékony érdekérvényesítés szükséges ahhoz is, hogy a régióval szomszédos szlovákiai kistérségek ne vonzzák el a befektetőket.

Sopronnak új lendületre van szüksége. Az időközi országgyűlési választás erre lehetőséget teremt. Nagy Tamás személyében az MDF olyan képviselőt ajánl a városnak és Ágfalva, Fertőrákos, Harka, illetve Kópháza polgárainak, aki tősgyökeres soproniként és a vendéglátásban járatos kisvállalkozóként „jó lobbista” módjára segíthet ebben.

Nagy Tamás szólt a város eladósodásáról, a vállalkozókat sújtó terhekről, amelyek a kis- és középvállalkozói piac összeomlását és a város polgárainak idegenforgalomra alapozott bevételei szűkülését eredményezik, és arról, hogy ő maga célszerűbbnek és olcsóbbnak tartaná a föld alatti parkolók kialakítása helyett a parkolóházak építését. Pettkó kifejtette: az MDF dolgozik azon, hogy a különböző parkolási rendszerek miatti állapotot egy kerettörvény rendezze.

Olajos Péter az ökoturisztikáról és a vámkérdésekről szólt a mai, Nagy tamással tartott közös sajtótájékoztatóján.

Olajos Péter, az MDF Európai Parlamenti képviselője elmondta a Natura 2000 céljainak megfelelően a valamikori vasfüggöny mentén megmaradt ,,ökológiai zöld sáv” lehetne a gerince annak az ökológiai hálózatnak, amelynek Sopron a középső részén helyezkedik el. Ezért Sopron ökoturisztikai szempontból központi szerepet tölthetne be a térségben, amihez a városnak minden adottsága megvan. Ez egyben azt is jelentené, hogy Sopron a térség diplomáciai központja is lenne, így a város ,,felkerülne a brüsszeli térképekre”.- fogalmazott Nagy Tamás. Ennek megvalósulásához az szükséges, hogy a magyar kormány is támogassa az ügyet.
Nagy Tamás szólt az ökoturizmushoz szervesen kapcsolódó, az általa szorgalmazott kerékpárturizmus fejlesztésének lehetőségeiről.

Nagy Tamás, Olajos Péter, Borbély József

Olajos Péter arról tájékoztatta a sajtót, hogy jövő héten Herényi Károly frakcióvezetővel együtt felkeresik Kovács László adó- és vámügyi EU-biztost, azzal a céllal, hogy megbeszéljék annak lehetőségét, hogy az EU piac megvédhető lehessen az EU-n kívülről érkező termékekkel szemben, amelyek a hazai kiskereskedők, és termelők megélhetését veszélyeztetik.
(cyberpress)