CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. április 04., hétfő 22:43


Bűnmegelőzési Akadémia Sopronban

Bűnmegelőzési Akadémia Sopronban

Pécs, Szeged, Miskolc és Nyíregyháza után Sopronban létesül a Bűnmegelőzési Akadémia új regionális központja a Megyei Rendőr-főkapitányság, a megyei és a soproni önkormányzat a közelmúltban kötött együttműködési megállapodása szerint.

Eddig 60-an jelentkeztek arra a 30 órás képzésre, amely a bűnözés területeiről, a megelőzés módszereiről és jogi alapjairól nyújt naprakész ismereteket. Az új tananyag oktatása még ebben a félévben megkezdődik a Nyugat-Magyarországi Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán. Dr. Teleki Béla, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskola Kara Szociálpedagógiai Tanszék vezetője elmondta: várhatóan a Megyei Rendőr-főkapitányságról érkezik előadó, akinek munkáját a főiskola azokban az ismeretekben egészíti ki, amelyekben az óvóképző pedagógusai jártasabbak a rendőrségnél.” A szakemberek Sopron regionális szerepének növekedését várják a tervek szerint nemzetközivé szélesedő együttműködéstől, amelyben osztrák, később szlovák szakemberek segítségére is számítanak elsősorban a családon belüli erőszak megfékezésében. Hamarosan Veszprémben és Székesfehérváron is regionális központot alakít a Bűnmegelőzési Akadémia.

A résztvevőket a város nevében Walter Dezső polgármester köszöntötte, aki elmondta: a város a meglévő tárgyi és személyi struktúrájával hozzájárul a képzések sikeres megvalósításához, az oktatások megszervezéséhez.

Az együttműködési megállapodást a Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma Országos Bűnmegelőzési Központ és a Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet (mindkét szervezet képviseletében jelen volt dr. Hegedüs András Belügyminisztérium Bűnmegelőzési Főcsoportfőnök, Bűnmegelőzési Akadémia), a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kar (Prof. Dr. Faragó Sándor rektor, Alpárné Dr. habil. Szála Erzsébet főigazgató), a Győr–Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ( Dr. Szabadfi Árpád r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány), és Sopron Megyei Jogú Város ( Walter Dezső polgármester) együttműködő félként írták alá, akik mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat (Firtl Mátyás, a közgyűlés alelnöke) mint támogató látta el névjegyével a dokumentumot.

Az Egyetem felsőoktatási alapképzése és egyéb felnőttképzést, át- és továbbképzést folytató több oktatási területe érinti és kapcsolódhat a BM Bűnmegelőzési Akadémia működési területéhez. Az Egyetem rendelkezik az oktatásfejlesztéshez és szervezéshez szükséges személyi és tárgyi infrastruktúrával.
A BM Bűnmegelőzési Akadémia az elmúlt időszakban a bűnmegelőzés területén több olyan programot dolgozott ki és működtet, melyek saját szellemi termékeként jelentkező jegyzetekkel, szakanyagokkal kiegészítve, egyre szélesebb spektrumát képezik a bűnmegelőzés oktatásának.
Az Egyetem többek között vállalja a BM Bűnmegelőzési Akadémia tanfolyamainak helyi, regionális kiterjedésű koordinációját és szervezését, a bűnmegelőzés oktatásának folyamatos beépítését az alapképzésbe és a szakirányú továbbképzésekbe, biztosítja a közös oktatási és kutatási tevékenységhez az intézményi hátteret, továbbá az Egyetem a felsőoktatási igényeknek megfelelően biztosítja az akkreditációhoz szükségez oktatói hátteret- mindezekről Dr. Faragó Sándor rektor számolt be.

Dr. Hegedüs András kifejtette: az együttműködési megállapodás szerint a Bűnmegelőzési Akadémia a Regionális Bűnmegelőzési Oktatási Központ részére biztosítja azokat a szakmai anyagokat, dokumentációkat, melyek a közös oktatási, kutatási tevékenységhez szükségesek. A speciális szakterületek ismereteinek megismertetéséhez oktatókat saját oktatói hálózatának felhasználásával biztosítja. Ellátja a Regionális Bűnmegelőzési Oktatási Központ oktatási tevékenységének bűnmegelőzés-szakmai felügyeletét.

Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat általános alelnöke szerint az, hogy a bűnmegelőzési akadémia regonális központja Sopronba kerül, kihat a város más irányú fejlődésére is. A megyei önkormányzat támogatja: a Bűnmegelőzési Regionális Oktatási Központ létrehozását és működését, többek között gondoskodik arról, hogy az illetékes pedagógiai szakértők munkájába beépüljön és alkalmazásra kerüljön a bűnmegelőzési ismeretek gondozása, pályázati lehetőséget biztosít a megye bűnmegelőzési helyzetét pozitívan befolyásoló, a lakosság – különös tekintettel a tanulóifjúság – szükséges ismereteit bővítő programok támogatására, továbbítja a Bűnmegelőzési Regionális Oktatási Központ számára mindazokat a hozzá eljuttatott információkat, települési, lakossági jelzéseket, javaslatokat, melyek elősegíthetik Győr-Moson-Sopron megye lakossága bűnmegelőzési ismereteinek bővítését, a konkrét tevékenységbe történő bekapcsolódás készségeinek kialakítását, képességeinek kibontakoztatását – ezen keresztül a megye bűnmegelőzési helyzetének javítását.
(cyberpress)