CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. április 19., kedd 23:13


Tudásközpont Sopronban

Tudásközpont Sopronban

Sopronban kapott helyet az ország hat tudásközpontjának egyike. „A tudás alapú munka felértékelődik, ezért a technikai, környezetvédelmi és életminőségbeli ismeretek kutatása a 21. század kiemelt feladatai közé tartozik” – hangzott el a Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Tudásközpontja átadóján a Soproni Ipari és Innovációs Parkban.
A tudásközpontok a tudományos kutatásokat végző egyetemek és a gazdasági szakemberek összefogását szolgálják. Az oktatási tárca 9 milliárd forintos támogatásával az ország hat pontján létesülhet ilyen bázis. Ebből a soproni 1,1 milliárdot fordíthat az oktatást és gyakorlati képzések színvonalát is emelő kutatómunkára, valamint a szükséges technikai eszközök vásárlására - hangzott el a fórumon.
Dr. Mang Béla, az Oktatásügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára úgy véli: „Eljött annak is az ideje, hogy a hallgatók bekapcsolódjanak ezekbe a kutatási munkába és a doktorandusz kollégák is készen állnak. Én egy komoly felfutás előtti tudományos központnak látom a sopronit.”
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdő- és Faipari Mérnöki Kara a következő négy évben az az erdő- és vadgazdálkodás, a fahasznosítás, az erdővédelem, illetve az energia újrahasznosítása területén végez kutatásokat – tudtuk meg Prof. Dr. Faragó Sándor rektortól, aki a soproni tudásközpont létrejöttében az egyetem és az önkormányzat közötti szoros együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A kutatásokat sokszínűnek nevezte a szakember, közülük megemlítette az erdei tüzek elhárítására, a különböző vadfajok rádiotelemetriás, azaz mozgáskörzetük korszerűbb technológiával való vizsgálatára, a Fertő tó ökológiai rendszerének vizsgálatára vagy egy vadbiológiai természeti kutatóbázis létesítése vonatkozó kutatásokat, amelyek megvalósítására 12 tagú konzorcium alakult, amelynek tagjai vállalkozásaik fejlesztésében kívánják kamatoztatni az eredményeket, amelyek egyben további kutatások alapjai lehetnek.

Tóth Anita Lilla