CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. április 27., szerda 12:30


Fényárban a nagycenki Széchenyi-kastély - Képriporttal

Fényárban a nagycenki Széchenyi-kastély

Mádl Ferenc köztársasági elnök kapcsolta fel Nagycenken a Széchenyi-kastély díszkivilágítását.
- Keveseknek jutott, annyi figyelem, mint Széchenyinek, de mégsem lehetünk teljesen elégedettek (…) mert mindaz, aminek Széchenyi egészéletét és halálát áldozta csak töredékesen valósult meg – mondta Nagycenken Mádl Ferenc köztársasági elnök a Széchenyi-kastély díszkivilágításának tegnapi avatóünnepségén.
Széchenyi minden műve egy nagyszerű álom megvalósítása felé vezető út egy-egy lépcsőfoka volt. Könyvei, hídja, Akadémiája, politikája, városépítő elszántsága mind –mind egy nagyon ragyogó célra irányult – hangsúlyozta Mádl Ferenc.
Széchenyi egy olyan Magyarországot akart, amely gazdag és elégedett, erős és fejlődőképes, ahol a magyarság egyenrangú a vezető európai nemzetekkel. Ez a cél pedig nagyon fogyatékosan valósult meg idáig. Ezért nem mondhatjuk, hogy Széchenyi minden álmát valóra váltottuk – tette hozzá.
,,Mondhatjuk persze, hogy az álmoknak nem az a céljuk, hogy mind valósággá váljanak, hanem, az hogy irányt adjanak, méltó feladatokat kínáljanak az álmodóknak, (…) azok közösségeinek. (…)
Amit Széchenyi és kortársai álmodtak nekünk ma is méltó céljai célja lehet mindannyiunk munkálkodásának. (…) Annakidején másként mondták, de ma talán fogalmazhatunk úgy: ez az álom a modern Magyarország volt.
Olyan nagy és olyan nem lehet már, mint amilyennek ők álmodták, de lehet olyan szabad, olyan törvénytisztelő, olyan biztonságos, s egyszer talán lehet olyan gazdag is. „ – hangzott el az ünnepségen.
Mádl Ferenc ünnepi beszédét követően maga kapcsolta fel a kastély díszkivilágítását.
A rendezvényen megjelenteket Udvardi Imréné polgármester, és Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat elnöke is köszöntötte, ünnepi műsort a helyi óvodások és iskolások adtak.
Széchenyi tetteinek egyik fő tanulsága a tenniakarás volt, ami Széchenyi megfogalmazása szerint: ,,Életem legyen a hazának, az emberiségnek szentelve, a szolgálat az egyetlen cél, amiért élni kell.”
A település polgármestere köszöntőjében azt is kiemelte, hogy a település jelenlegi állapotában nem méltó arra a címre, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István faluja, azé a Széchenyié, aki ,,annyit tett az ország fejlődéséért, aki bevezette Magyarországot a korabeli Európába, és tettei mondanivalója a mai napig megállják a helyüket.”
Szakács Imre, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében Széchenyi Istvánnak a nemzet felemelkedéséért való tetteit méltatta.
Széchenyi korszerűsége abban rejlik, hogy tanítása teljes összhangban áll az ő dolgos életével és alkotásaival. Egy haza, egy nemzet boldogabb jövőjét mozdította elő, mozdítja elő ma is a nemzedékeket lelkesítő tanító és irányító erejével. Amit mondott írt, és tett, az ma is élő valóság, az ma is időszerű, abban az egész nemzet érdekeit, javát és jövőjét szolgálni vágyó elkötelezettségben, amihez hasonlót ritkán látott a magyar történelem. – mondta a megyei közgyűlés elnöke.
***
A nagycenki Széchenyi-kastély 2001 óta a Világörökség része lett. Ezzel egy időben készült a Témapark turisztikai program, mely a Széchenyi örökséget teljes egészében mutatja be, a mai kor követelményeinek megfelelően. Az épületben található kiállítás fenntartója a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat.
A nagycenki kastélyépület főhomlokzatának és az utcafronti őrházépületek megvilágításának költsége 3.800.000 forint. A kivitelezésnél a világítástechnika legmodernebb eszközeit használták fel. A megvilágítás energiafogyasztását külön automata almérő méri, időkapcsolóval; ez teljesen rugalmas működtetést tesz lehetővé külön emberi beavatkozás nélkül. A felszerelt berendezések energia fogyasztása nagyon alacsony (2,2 kW/óra), ami 45 forint költséget jelent óránként a felszerelt 24 darab reflektor együttes üzemeltetése esetén.
(cyberpress)

Képriport az eseményről


Udvardi Imréné polgármester és Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő

Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke

Ivanics Ferenc és Mádl Ferenc köztársasági elnök

A nagy pillanat

Fotó cyberpress