CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. június 10., péntek 16:31


Schwarzenbachban 2005. június 17-18-19-én várják a látogatókat, Sopronban pedig a Várhelyen 2005. július 2-án.

Egy misztikus nép -  a kelták

Egy misztikus nép -  a kelták
A Fertő-táj világörökség programajánlata

Nemes családok, gazdag kereskedők és druidák, ahogy a kelta papokat hívták, képezték a felsőbb osztályt. „De egyenességükhöz és szenvedélyességükhöz megannyi őrültség, hencegés és erős cicomavágy párosult. Ezért sok aranyat hordtak magukon. A nyakon láncokat és a karon és csuklón karkötőket. Az önteltség következtében győztesként elviselhetetlenek, vesztesként zavarba ejtőek voltak. (Sztrabon: Ie. 63-19.)

Ember és állattestű istenek mellett a kelták testetlen szellemlényeket is tiszteltek, akiknek jelenlétét a mély erdőkben, a szent forrásokban, valamint a lenyűgöző természeti jelenségekben  vélték felismerni. Sok mai szokás és hagyomány előzménye, mint pl. a napforduló ünnep egészen  a keltákig nyúlik vissza. Éppenolyan legendás volt a kelták harci őrülete. Ahogy több római írói is tudósított – borzongással, de bizonyos tisztelettel – a „furor“-tól elragadott kelta harcosokról, akik a szent tombolás állapotában az istenekhez közelebb álltak, mint az emberekhez.

Kelta őseinke emlékezünk az osztrák Schwarzenbachban és a soproni Várhelyen a következő hetekben. Schwarzenbachban 2005. június 17-18-19-én várják a látogatókat, Sopronban pedig a Várhelyen 2005. július 2-án. További info: www.schwarzenbach.gv.at és www.sopronihegyseg.hu

A kelta őseink felszívódtak a kéőbb érkezett lakosságban. Lehet, hogy Önben is kelta vér csörgedez?
(fertotaj@vilagorokseg.hu)