|
Szépnevű növényünk: a vérehulló fecskefű
Vérehulló
fecskefű
(Chelidonium majus L.)
Nevezik még gódricnak és cinadónnak is
Elterjedése
Általában nyirkosabb talajon, árokpartokon, akácosokban, erdők szélén,
házak körül,
csatornapartokon sokfele tömegesen terem.
Leírása
Évelő. Gyökértörzse húsos, később szivacsos állományú. göcsös,
kívül-belül vörösbarna színű. Gyökerei rostosak. Szára 50-100 cm
magas, elágazó, szögletes, csöves. Tőálló levelei hosszúnyelűek,
szárlevelei rövidnyelűek, a felsők ülők. Levéllemezük szárnyasan
szeldelt, a szeletek hosszas tojásdadok, durván csipkések, felszínükön
világoszöldek, fonákukon kékeszöldek, finoman szőrösek. Virágai
ernyőkben állnak, a szirmok sötétsárgák. Áprilistól kezdve egész
nyáron át virágzik. Termése hosszú, vékony tok. Magját a hangyák
széthordják, mert magfüggeléke olajtartalmú, amit a hangyák nagyon
kedvelnek.
Hasznosítása
A növény földfeletti részeit megtörve sötétsárga, mérgező tejnedv
csöpög belőle, amit a népi gyógyászatban tyúkszem- és szemölcsirtásra
használnak. Drogként gyűjthető a virágzó hajtás (Chelidonii
herbe) és a gyökérzet (Chelodinii radix), de csak
gyógyszeripari felhasználásra. Házi felhasználása - teakészítés - az
erős hatóanyag miatt nem javallott!
Lyra florae
Somlyó György
Vérhullófű
Látnád szívemet, mint vérzik érted!
Úgy zajong keblemben: nem nyughatom,
Nincsenek könnyeim: nem sírhatom.
Forrás
Rápóti Jenő - Romváry Vilmos (1980): Gyógyító növények. Medicina
Könyvkiadó, Budapest
-=255=-
|
