|
Túl sokan vagyunk, idegenek
Túl sokan vagyunk, idegenek
Mt 15,21-28 Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek.” De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.
Az evangéliumi szakasz pőre tartalma: származás szerint nem, de hit szerint sok dolog lehetséges.
A szolgálatnak ugyanis nincsenek határai, bármennyire is igyekszünk azokat - sokszor teljesen jogos "önvédelemből" - meghúzni. Vajon melyik "miniszter", melyik orvos, tanár, pap, emberrel kapcsolatba kerülő foglalkozású és hivatott, elkötelezett az, aki nem szembesült még a dilemmával: a foglalkozás idő-, térbeli, és minden más dimenzionális vonatkozású határai erőszakosan meghúzhatók ugyan, de a küldetett ember végsősoron mégis mindenkié.
Ahogyan itt éppen olvassuk, Jézusnak is voltak olyan, magában képzeletbeli vonallal meghúzott "határai" (mire fel írjuk őket? a messianisztikus tudat fejlődésének állomásaként vagy egyszerűen egy isteni próbatétel eszközeként? - mindenki döntse el, mit gondol), melyeket a természetes önvédelem és a szolgálat kárára váló kiterjesztés miatt nem léphetett át. Ezek a határok szigorúan földrajziak is voltak, de alkalmazkodtak a mindenkori társadalmi berendezkedés "berajzolta" szokásjog mezsgyéihez is. Útjai során már többször átlépte ezeket a határokat, itt azonban jóval általánosabbat, "messzebbre nézőt" tesz. Ennek analógiájára majd egyszer Szent Pál fog cselekedni és őket követve mindazok, akik úgy gondolják nap mint nap, hogy a határokat Isten maga jelöli ki a mindenség horizontján azokon a látszólagos véletleneken keresztül, amelyeket útunkba sodor.
Lehet, hogy számunkra az asszony ma sem több, mint egy, a lányáért mindent megtevő anya. Ki tudja mi minden másban is hitt volna azért, hogy a gyógyulást elnyerje?
Ez az olvasó dilemmája lesz majd minden olyan esetben, amikor ő kerül (Jézus nevében) hasonló szituációba, és döntenie kell, hogy hit avagy hiszékenység, végső elkeseredés vagy végletekig kiterjedt bizalom munkál-e a vele szemben állóban. S ha ebben a kérdésben nem is dönt, abban döntenie kell, hogy átlépi-e a határokat.
Ma már a Föld mindkét felén sok-sok történelmi tapasztalat gyűlt össze ahhoz, hogy kimondhassuk, erre az államok és a világi hatalom csak nagyon korlátozottan képes, és soha, egyetlen pillanatig nem lehet abban biztos, hogy a határokat éppen eltörli vagy éppen újakat, áthághatatlanabbakat épít akkor, amikor túllép a saját valós vagy vélt korlátain.
Csak a bennünk munkáló Isten az, aki a határokat valóban el tudja törölni.
Látszólag nagyon kicsiny az a mozdulat, ami ezt eredményezi, de a hatása emberileg kiszámíthatatlanul óriásiak, abszolút és következményes eredményeit tekintve egyaránt. Ugye, még Jerikó falai sem maradtak mozdulatlanok?!
- DI -
|