Rovat: Esti hírek
2000. július 17., hétfő 00:00
Események innen/onnan
Események innen/onnan Lehet 700 milliárddal több? A tárgyalások első körében a tárcák mintegy 700 milliárd forinttal igényeltek többet annál, mint amennyi a jövő évi költségvetésben rendelkezésre áll - közölte Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Területfejlesztésre és agrártámogatásra mintegy 115 milliárd forint többletet igényelnek. A Belügyminisztérium 89 milliárddal kért többet, mint amire jelenleg lehetőséget lát a kormány. A közlekedési minisztérium is jelezte plusz igényét, elsősorban a gátak megerősítésére és más beruházásokra. Varga nem állított sorrendiséget a tárcák igénye között, de kiemelte a Széchenyi tervet, amely mindenképpen elsőséget élvez a jövő költségvetésében. Jelentős többletre számíthatnak az egészségügyi szférában, valamint a Szociális és Családügyi Minisztériumban is. Pokorni Zoltán oktatási miniszter a tárca 148 milliárdos keretét 45 milliárd forinttal szeretné növelni. Végösszegként, a tárgyalások eddigi eredményeként 170 milliárdot lát érvényesíthetőnek. A honvédelmi tárca 2001-2003 között rögzített pénzügyi támogatásban részesülne, ami évente a GDP 1,51 százalékát vagyis jövőre megközelítően 223,6 milliárd forintot tesz ki. A legmagasabb összegű, mintegy 115 milliárd forintos igényt a többletre idén is az FVM nyújtotta be. Buszbaleset Miskolcon Tizennégyen megsérültek, közülük hárman súlyosan, amikor vasárnap este Miskolcon összeütközött egy garázsba tartó városi autóbusz és a Borsod Volán zsúfolt távolsági autóbusza. A Baross Gábor és a József Attila utca kereszteződésében történt szerencsétlenség következtében a városi közlekedési vállalat garázsba tartó járatán a vezetőjének eltört a lába, ő az egyik súlyosan sérült. Egyetlen utasa csak könnyebben sérült meg. A Borsod Volán utasai közül az egyik fejsérülést, míg a másik gége, illetve szemsérülést szenvedett. A vizsgálat tart, a felelősség megállapítása folyamatban van. Hat ember komphalála Hatan meghaltak, és 18 ember megsérült vasárnap reggel a Gibraltári- szorosban két komp összeütközése következtében. A baleset okai egyelőre tisztázatlanok. A spanyolországi Algeciras kikötője előtt összeütközött az andalúziai partoktól eltávolodó Ciudad de Ceuta átkelőhajó a Tangerből érkező Ciudad de Tangerral. Minden áldozat - közöttük egy csecsemő és két kiskorú - a Ciudad de Ceuta utasa volt. Ez a hajó 290 utast és 98 gépkocsit szállított; az Észak-Afrikából érkező komp kevésbé volt megterhelve. A dél-spanyol Algeciras kikötőjének forgalma minden évben ugrásszerűen megnövekszik a nyári hónapokban, amikor az Európában dolgozó marokkói vendégmunkások hazautaznak nyári szabadságra. Idén nyáron a kikötői hatóságok közel kétmillió észak-afrikai vendégmunkás hazautazására számítanak. Június közepe óta negyedmillió utast és 56 ezer autót szállítottak itt át. Újabb csecsen támadás Legalább tizenkét orosz katonát megöltek a lázadók Csecsenföld déli részén. Az orosz hadsereg szóvivője közölte ugyan vasárnap, hogy csecsen lázadók lesből megrohantak egy orosz katonai alakulatot Groznij közvetlen közelében, de cáfolta, miszerint veszteség érte volna őket. A Csecsenföld függetlenségéért harcoló fegyveresek szerint 43 orosz katonával végeztek a hét végi összecsapásokban. Nyereséges sportoldalak? A Screen Digest kutatása szerint a sporttal foglalkozó oldalak reklámbevételei a jelenlegi 612 millió után 2005-re elérik a 6,27 milliárd dollárt. Az ajándéktárgyak értékesítésébol származó bevételeik az ez évi 186 millióról 5,6 milliárd dollárra nőnek a következő öt év során. Ugyanezen időszak alatt a jegyeladásból származó bevételek 60,5 millió dollárról 2,9 milliárd dollárra nőnek. A sportoldalak látogatottsága már ma is gyorsan nő,a wimbledoni tenisztorna oldalait például minden évben hétszer annyian nézik, mint a megelőző évben. Schumi bírál Michael Schumacher, a Ferrari pilótája vasárnap elmarasztalta Ricardo Zontát, aki az aznapi versenyen a rajtot követő kanyarban meglökte kocsiját és ezzel kiejtette a Forma-1-es pilóták versenyén 56 ponttal vezető német versenyzőt. Ez egy fiatal gyerek akciója volt, aki mindenképpen bizonyítani akart - mondta Schumacher. "Igaz, későn fékeztem, de Zonta, aki egyébként egy kedves fiú, még nálam is optimistább volt és azt hihette, még el tud menni" - tette hozzá. Természetesen bosszantó, hogy olyan versenyző befolyásolja a világbajnoki címért zajló küzdelmet, aki különben nem szólhat bele. Erről a pilóták következő megbeszélésén szólni kell és valamilyen módon meg kell oldanunk ezt a kérdést - tette hozzá a német autóversenyző. Barrymore eljegyezése Drew Barrymore eljegyezte magát az MTV-ből ismert, merész poénjaival elhíresült Tom Green komikussal, akivel legutóbb a Charlie angyalaiban játszott együtt. Barrymore hat éve ment férjhez először, de a házasság egy évig sem tartott. A mostani szerelem már veszélyes időszakot is átvészelt, Greent ugyanis tavasszal hererákkal műtötték, és Barrymore kitartott mellette a lábadozás alatt. Az esküvő időpontját még nem tűzték ki. Kevesen védekezünk A Symantec felmérése azt mutatja, hogy az összes felhasználó 87%-a, az informatikai szakembereknek pedig 95%-a használ vírusvédelmi szoftvereket a számítógépén. Közülük 37%, illetve 69% havonta frissíti ilyen funkciójú szoftverét. Rosszabb a helyzet a számítógépes bűnözéssel szembeni védekezés terén: az átlagos felhasználók mindössze 19,5%-a használ úgynevezett személyes tűzfalat PC-jén. Az IT szakemberek esetében ez az arány 48,9%.A Symantec szerint a legnagyobb veszélynek a szélessávú hozzáféréssel rendelkező felhasználók vannak kitéve,mivel ok több időt töltenek online és így inkább láthatóak a hackerek előtt. |