|
A tökéletesség célkeresztjében
A tökéletesség célkeresztjében
Mt 16,21-27 Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe
kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól,
megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki
ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.”
Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van
gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” Ezután Jézus
így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét
és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem
elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot
megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?
Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet
mindenkinek a tettei szerint.
Jézus "nem pihen a babérjain". Alighogy tanítványai felismerik istenségét, máris a szenvedéséről és kínhaláláról,
feltámadásáról kezd el beszélni. Az együttgondolkodás hiányzó feltétele, hogy tanítványok egyike sem "érett" még ennek a
beszédnek a hallgatására, még kevésbé megértésére.
A Mester pedagógiája nem langyos vizekhez, nem stagnáló, elégedett
állapotokhoz vezeti a hallgatót. Még idő sincs kifejezni a nemtetszést, már a saját szenvedéséről beszél, s még válaszra sincs idő,
hogy nem elég neki az, amit eddig elért, a Ő máris tovább lép. Azt
mondja, nemcsak az Ő sorsa ilyen, hanem a tanítványoknak sem marad
más, mint ebben is követni a Mestert.
Nyugodtan mondjuk ki: Isten követeléseiben maximalista. Nem kevesebbet
kíván a követőktől, mint amennyit Fiától emberségében.
Arra már kevesebben gondolnak, hogy ugyanakkor, amikor az isten a "Fiúra méretezett" akaratot
teszi meg mércéül cselekvésünkben, akkor "be is emel" abba a körbe, ahol ez a
szándék keletkezik. Ez pedig nem más, mint a Szentháromság szeretetközössége.
Innen származik ugyanis mindaz, amit Isten tesz, és amit az emberek feladatául
kijelöl. Bizalmi feladat bizalmi közösségben.
Túl nagy feladat? Teljesíthetetlen követelés?
Igen, mindannyian valahol tudjuk ezt, de a pedagógia célja soha nem lehet
más, nem lehet kevesebb, mint az elérhető maximum megcélzása, hiába feledkezik ma erről el a sok, csak homogén dicséretre méretezett intézmény. Csak akkor lehet tisztán örömujjongani a delikvens hízlalására, ha messze a tehetség és lehetőség alá célzunk a követelésben.
Vajon nem a mi érdekünk még a legalsó magatartási szinten is, ha úgyis sor
kerül a számonkérésre, hogy legalább a szerint a "norma" szerint éljünk,
ahogyan a számonkérés is történik? Azt már úgyis csak remélhetjük, hogy az
igazságos bíró elnéző lesz, és botlásainkat igérete szerint elfelejti, ha
legalább az utat jól választottuk, ha legalább a múltunkat - a szentség kívánalmának ismeretében - tényleg irgalmára bízzuk, mert csak oda bízhatjuk.
- DI -
|