CyberPress.Sopron

Tíz éves a VÁRhely, Sopron irodalmi periodikája. Sass László főszerkesztő és népes, lelkes segítőcsapata - nyilván a bizonytalan anyagi körülmények miatt - összevont, kissé megkésett, dupla számmal rukkolt elő.
Gáspárdy Tibor festőművésznek a Festőterem-beli kiállításának munkái - nem kis dolog - jó minőségű színes reprodukció formájában díszítik a duplájára duzzadt kötetet. Akik hosszabb időn át és többször lapozták már át élő összehasonlítás keretében hasonló próbálkozások eredményeit, meg kell, hogy elégedve legyenek a nyomdai munka és a fotózás (Lobenwein Tamás és Pluzsik Tamás) eredményével.
Ha eltekintünk a kötet fedőlapjának zebrává alakult gerincétől, valóban jó érzéssel kézbevehető füzetet kapunk a kezünkbe. (EDUTECH, Tengerdi Antal, Földes Tamás)

A felépítés standard, és ez az új olvasó által könnyen megszokható, a régi olvasó által pedig feltétlen méltányolandó, biztonságot adó szerkezet nemcsak az eligazodást könnyíti meg, de jelzi azt, hogy a nagyon változó körülmények között is vannak standardok, melyekre érdemes támaszkodni - számomra szimpatikus rend - az agyakban és az oldalakon.
Lapozzunk hát bele a VÁRhely-be!
Okos és óvatos emberre vall, ha valaki magát és a maga kritikáját is megírja míves szavakkal. Ez most tökéletesen sikerült Sass László főszerkesztőnek a Közelek és távolok... című beköszöntőjében. A Cyránó-i intést, ha rejtve is, tartalmazó mondatok kritikája nem ildomos. Lépjünk túl rajta az esztétikum pllanatnyi igézetében!
A kötet - eltekintve a benne olvasható színdarabtól - nagyrészt Sarkady Sándor évdekád-fordulójának tiszteletére szentelődött. Közvetve és közvetlenül a szerkesztő-tanár- költő-író munkái, munkásságával kapcsolatos riportok, történetek dominálnak a füzet tartalmában, és ez nem baj. Fontos, hogy megbecsüljük ilyen módon is azokat, akik valóban tettek a városért, jelen esetben annak irodalmi életéért.
A kötet első lapjain ars poetica-ba botlunk rögvest, melyet alcímként, Sarkady Sándor verséből idézve, mottóul választottunk a maga következetesen gondolatilag végigvitt, egyszerű, nem túlbonyolított formájában. Nemes aszúszemek formájában gurulnak elénk a szavak, hogy óvatos mozdulattal felvéve általunk is életté forrhassanak. A 70 éves Sarkady Sándor "őszének" szép termése ez a vers. Aztán, mintha az irodalmi szerkesztő átolvasná saját költeményét, jóízűen mosolyog egyet, és elénk tárja egy 1956-os versét, hogy lássuk az utat is, nem csak a végeredményt, és újból bölcsességeket sorol rövid két- és négysorosaiban. Hozzátoldja még forrásként Borisz Paszternák egy versének fordítását, és ezzel megadja - visszavonhatatlanul - a kötet alaphangját. Erre már mindig emlékezni fogunk, akármi is kerül a kezünk közé, szürke agysejtjeink forgatagába.
S hogy a poétika után a próza etalonja is kezünk ügyében legyen, rögtön egy József Attiláról emlékező '73-as írás, és a régi barátnak-kollégának feltett költői kérdés hangzik el a VÁRhely lapjairól ugyancsak szigorú formák közé kényszerítve, de ezt a mesterségbeli fogást a természetes áradás jelenlétébe burkolva. A művészet lényegére kérdez rá Sarkady Sándor, amikor Giczy János egész életét, a faluról városba érkezett beavató művészet titkát kéri számon. A kérdő formába öltöztetett baráti ölelés és méltatás igazi irodalom. S következnek a remekbe szabott fordítások, érezhetően inkább a klasszikust, mintsem a divatost keresve. Magasra, nagyon, némelyek számára elkeserítően magasra tétetett a mérce... az egyes versek stílusa, szóhasználata néha-néha - egyáltalán nem zavaró és nem szolgai módon -"áthallik".
Úgy látszik, hogy ebben a kötetben minden az, aminek magát nevezi. Csulak Ervin Elkésett szávetés-e valóban az, elkésett számvetés, melyet már csak kegyeleti okokból sem szabad így, frissen a történtekkel a hátunk mögött kivesézni, de nem szabadulhatok a stílustól, mely kisértetiesen emlékeztet Boros Péter volt miniszterelnökére. Ezzel, önmagában, talán nem mondtam sem rosszat, sem jót. A többit mindenki maga döntse el. "A hittérítő" problematikája és környezete csaknem valós, szelidített történelmi leckeként fiatalokkal is olvastatható, csupán az intelligens környezet, a dramaturgiai pátosz az, ami kissé gyanússá teszi a dolgot: az idő mindent megszépít, főleg egy esztétikumra hajló ember emlékeiben. Bárcsak a történet szereplői előbb olvasták volna a választékos stílust és utána jelentek volna meg mindannyiunk - már akik megérhettük - életében!
A kötet kétségkívül - hír szerint - legütősebb lapjai Thúróczy Katalin Kerített város című verses drámája, a maga szaggatott, eredeti hanghordozású szövegével. Már első olvasatra is nagy kihívás és sok - extravagáns - lehetőséget is magában hordoz. Külön értékessé teszi a darab írott formájának megjelenését a tény, mely szerint a következő évad Petőfi Színház-beli bemutatóinak egyike éppen ez a darab. A legkisebb filosz-hajlammal is rendelkező soproni polgár különös lehetősége most az, hogy az olvasott és - hogy deákul is fogalmazzunk - imaginált saját változatát összehasonlítsa az előadott, dramaturgiailag talán "kényszerkezelt" változattal.
A továbbiakban olvashatóan Sarkady Sándor 70. évfordulójának szentelt kötet számos beszélgetést, laudációt, elvont és közvetlen méltatást közöl a jubiláló költőről, aki tbbször is kénytelen Sopron védelmére kelni azok után, hogy az elmúlt 40 évirodalmi életének megszervezése jelentős mértékben személy szerint kötődik hozzá.
Még Körmendi Lajos nekrológot és verseket, kiállításmegnyitókat olvashatunk a VÁRhely hátralevő oldalain, melyeket az avatott fül és szem már - visszatérve az emlékezés részben ideál-kék egéről és zöld füvéről - a sorok köztes tartalmainak kiszűrésével értékel, s így válik igazán érdekes olvasmánnyá.
E sorok írója nyugodt szívvel ajánlja mindenkinek; színházlátogatóknak és színházkerülőknek, filoszoknak és "sima" polgároknak a soproni periodika friss, kettős számát. Kötelességem minden szégyen nélkül tolmácsolni azt is, hogy a szűkülő lehetőségek közepette létező-tengődő művészeti kiadványok még Európa lehetséges kulturális fővárosában is bőven rászorulnak a támogatásra.
- DI -