CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. szeptember 22., csütörtök 19:15


Jótékonysági koncert a GyIK-ban

Árad a dal

Árad a dal

Ezzel a címmel szerveznek jótékonysági koncertet az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére november 5-én a GYIK-ban.

Ezt Rozsonits Tamás jelentette be csütörtökön, a Városházán tartott sajtótájékoztatóján. A Gyermek- és Ifjúsági Központ igazgatója elmondta: a koncerten nagyrészt soproni művészek és csoportok lépnek fel: a Hoffer Péter Dobiskola növendékei, a Pendelyes Néptánc Együttes, Fajkusz Attila és barátai, a Csürrentő, valamint az Echo of Dalriada együttes. Produkcióikat hajnali két óráig (!) tartó népzenei táncház zárja. Ezzel a városban korábban élénk táncház kultúrát is szeretnék feleleveníteni a szervezők, akik további hasonló táncprogramokat ígérnek a jövőben.
A fellépő zenekarok kiválasztását és a szervezést az Arany János balladáit rock stílusban megzenésítő Echo of Dalriada együttes énekes-gitárosa, Ficzek András segítette, aki a fórumon elmondta: nyári székelyudvarhelyi vendégszereplésük, az ottaniak kedves vendégszeretete mély emlékeket hagyott az együttes tagjaiban, ezért is igyekeznek segíteni a rászorulókon - a zene erejével.
Az 1500, illetve (diákok számára) 1000 forintos belépőjegyeinek árából fertőtlenítő- és tisztítószereket vásárolnak, amelyet Székelyudvarhelyre szállítanak.
A koncert fővédnökségét Walter Dezső vállalta el. A polgármester elmondta: a város 500 ezer forinttal támogatja a pénzgyűjtő akciót. Walter Dezső hangsúlyozta: a nehéz helyzetbe került határontúli magyarok támogatása kötelességünk. Kiemelte: a csíkdelnei templom felújítására nemrég - többek között Perkovátz Tamás közreműködésével - 1 millió 600 ezer forintot gyűjtöttek össze a soproniak.
Akik a segélykoncerten nem tudnak részt venni, azok a következő számlaszámra küldhetik el felajánlásaikat:

GYIK KHT. Árvízkárosultak megsegítésére segélyszámla:
11737083 - 20115278 - 00000000

A koncertre elővételben a GYIK pénztárában válthatnak jegyet az érdeklődők 8-16 óra között, illetve a rendezvény napján. A rendezők mindenkit szeretettel várnak, az adományokat köszönettel fogadják!

T. A. L.