CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: EU

2005. oktĂłber 01., szombat 00:14


„Iránytű a régiónak”

„Iránytű a régiónak”

A vártnál jóval több alkotás érkezett a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázatára.

A regionális és a helyi kisebbségek együttműködésének megismertetése és erősítése a célja az első alkalommal kiírt HIP, azaz „Hatékony Innovatív Partnerség” elnevezésű pályázatnak, amelyre 111 alkotást küldtek el a nyugat-magyarországi régióból. A szakmai zsűri négy kategóriában osztott díjakat, amit pénteken, a kiállítás megnyitóján vehettek át készítőik a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
Kozma Adrienn, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa a Cyberpressnek elmondta: „Szerettük volna, ha a regionalizmusról és az Európai Unióról nemcsak a szakmához érkezik el a hír és az információ. Kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen felhívásra mennyire sikerül átmozgatni a régiót.”
Az Együttműködés-Összefogás-Partnerség jegyében készült tárlat megnyitóját - egy kétéves EU programsorozat nyitó rendezvényeként, a közös jövőkép kialakításának szándékával rendezett - szakmai konferencia követte.

Az „Iránytű a régiónak” című fórumon egyebek mellett elhangzott: Az Európai Unió és az állampolgárok között a legközvetlenebb kapcsot a regionális és helyi közösségek képezik, amelyek a folytonos megújulás készsége és igénye nélkül nem fejlődhetnek. Bár sok a jó kezdeményezés, a Nyugat-Magyarországi Régió gazdasági szereplőinek együttműködése  nem elég hatékony.
Egy nemrég csaknem 200 szervezet megkérdezésével készített kutatás eredményeiről szólva rámutattak: a térségben kialakult együttműködésektől a résztvevők elsősorban a pályázati források megszerzésének nagyobb esélyét várják, míg a tapasztalatcserét és a fejlődés lehetőségét kevésbé tartják fontosnak. Hollósi Szabolcs, a BFH Európa Kft. munkatársa hozzátette: „Meglepetésünkre a megkérdezettek egy része attól tart, hogy szervezeti önállóságukat elvesztik, fel kell adni a saját elveiket, céljaikat.”
A konferencián elhangzott: a vállalkozói, a civil és az állami szektor közti együttműködés erősítése érdekében a következő két évben több szakmai konferenciát és ingyenes képzést szerveznek, hogy a kialakuló szakmai hálózatok minél több Uniós pályázaton szerepelhessenek sikerrel.

Tóth Anita Lilla