|
Az év kiállítása
Sokan vannak, akiknek szabad napjaik vannak sorbanállás céljából. Vannak, akiknek rengeteg a pénze és a lehetősége.
 Vegyünk például egy közeli nagyvárost, ahová - mondjuk - Sopronból 35-40 perc alatt eljuthatunk egy vasárnapi reggeli után. Éppen jókor érkezünk, mert az orrunk előtt nyit a múzeum és négy termet találunk ott, tele egy nagyszerű válogatással a világ legszebb festményeiből, mondjuk az impresszionisták alkotásaival. A felnőttek számára kilenc Euro nem vágja földhöz a felnőtteket, kedvezmények vannak és igénybe is vehetők. A bejáratnál udvarias őrök, akiket a biztonsági távolságot megannyiszor megszegő, és a határozott intézkedéseket jól ismerő látogatónak sem sikerül lelkesedésével sodrukból kihozni a művek őrzőit. Pedig körülöttük érték megszámlálhatatlanul (biztosítási érték 500 millió Euro- mai forint-árfolyamon 125 milliárd forint, és holnap több...).  Hogy erre azt tetszenek mondani, hogy ilyen nincs? Kérem, friss az élmény, tovább kell, hogy adjam: igenis van. A nagyvárost Bécsnek hívják, a kiállítóhely neve Leopold Múzeum, melyet a múzeumi negyed hátsó tömbjének udvarán, a Ludwig Múzeum szomszédságában lehet megtalálni. A kiállítás címe: Impresszionisták a párizsi Musée d'Orsay-ből. A múzeum nyitvatartása 10-19 óráig, a kiállítás ideje 2006.jan. 30-ig tart. A kiállítás rendezése a megszokottól kevéssé tér el: nagyméretű reprók a belépő előtt, jó mesterséges és egy kissé bezavaró természetes világítás, didaktikus, nem bántó hangú kétnyelvű ismeretterjesztés, diktafonos és személyes vezetés, külön vetítőterem, szisztematikus áttekintő ábra és válogatás a kor művészetéből. Ahogyan kell. A névsor: Többek között Millet, Courbet, Daumier, Boudin, Degas, Manet, Monet, Pissarro, Van Gogh, Cezanne, Sisley, Renoir, Gaugin, Lautrec és Maillol, a szobrász. Ki hiányzik?  Ami a legnehezebben visszaadható, az a kiállítás hangulata. Az az értéknövelt tér, melyben, a látogató a már reprodukciókon annyiszor látott, de mégis olyan távolinak vélt csodálattal, legtöbbször csak álomként érzett tárgyakkal szembesül, és az a katarktikus élmény keríti hatalmába, amit csak a valódi értékek váltanak ki az emberben. Biztonságát kétségtelenül növeli a tény, hogy nem a legmodernebb kor mindig kétségekkel fogadott, a belsőjében kifejlesztett egyéni vagy társadalmi illemszűrők működnek benne, s nem az azokon áteresztett művészeti tárgyak késztetik valódi vagy illuzórikus lelkesedésbe. Egyszerűbb kor könnyebben összehasonlítható képeivel könnyebben birkózik meg, noha így kénytelen-kelletlen esetleg magának sem mer hinni az immár évszázados értékítélettel szemben, ha valami olyan nagyon megtetszik neki, ami már talán "nem is illik".
|