CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2005. november 04., péntek 23:52


Mozdulj velünk! - Sportnap a a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központban

Mozdulj velünk! - Sportnap a a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központban
A verseny nem mindenáron a győzelemről szól, hanem sokkal inkább a közös együttlétről, a közös programról, az egymás megismeréséről, elfogadásáról és elfogadtatásáról.

Másodszor rendezte meg a közelmúltban a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ a Győr-Moson-Sopron Megyei Sportigazgatóság és a FÉS Megyei Sportszövetségének felkérésére, velük karöltve és jelentős anyagi támogatásukkal a ,,Mozdulj velünk!”-sportnapot, amely a speciális nevelési igényű tanulók életkori sajátosságaiknak megfelelő, ugyanakkor tantervi anyagra épülő, játékos sportfeladatokban való megmérettetésüket, és nem utolsó sorban, vidám, közösségformáló együttlétüket szolgálta.

A játékos versenyre két kategóriában a megye 6 településének 8 intézménye 13 csapatot – több, mint 250 résztvevőt – nevezett be.

Azokat, akik a megmérettetésben nem vettek részt, mozgással, egészséges életmóddal és sporttal kapcsolatos de kötetlenebb program várta, amelynek külön kedvezett a szép őszi napsütéses időjárás.
A Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ nevében Csizovszki Sándor igazgató köszöntötte a résztvevőket, aki arra kérte a rendezvény fővédnökét, Firtl Mátyás országgyűlési képviselőt, hogy a törvényhozás szinterein is képviselje a sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok ügyét, segítse, hogy jelentősebb támogatások jussanak a szakterületre. – mondta az intézményvezető. A versenyre, a megmérettetésre buzdítva a diákokat, hozzátette: ,,A játék öröme felszabadít. Mindig túlmutat a jelen élet valóságán, s megmutat valamit nekik egy másik, egy evilágon túl létező világból."
A rendezvénynek legalább három célkitűzése van: a tanulók egészséges életmódra nevelése, amelyet igyekeznek ,,kevésbé iskolásra” szervezni, és szeretnék elérni, hogy a mozgás, a sport, a közös játék olyan élményeket nyújtson minden résztvevőnek, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy belső igényük legyen a mozgásra, a sportra, a közös játékra.
A rendezvény fővédnökeként Firtl Mátyás a megyei önkormányzat alelnöke, országgyűlési képviselő hangsúlyozta a rendezvény közösségformáló erejét. A verseny nem mindenáron a győzelemről szól, hanem sokkal inkább a közös együttlétről, a közös programról, az egymás megismeréséről, elfogadásáról és elfogadtatásáról. Nem egyforma képességekkel és adottságokkal rendelkezünk, sokan sokfelől érkeztünk, de mindenkinek elemi igénye, hogy egymást elfogadó, befogadó, megértő és gyengeségeit is toleráló légkörben éljen, amelynek megteremtése a segítségre szoruló és több odafigyelést igénylő embertársainkkal szembeni közösségi és egyéni felelősségvállalást jelenti, nem utolsósorban azt a szükséges állami támogatást, amelyet jelenleg a sajátos nevelési igényű gyermekeknek és fiataloknak otthont adó intézmények nem kapnak meg.
Az ünnepélyes megnyitón résztvett Kovács István Megyei Sportigazgató és Dr. Gönczöl László, a megyei Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetségének elnöke, aki többek között azt hangsúlyozta: fontos, hogy a speciális intézmények tanulói minél több lehetőséget kapjanak arra, hogy önmagukat, képességeiket megmutathassák.
(cyberpress)