CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2005. december 05., hétfő 11:58


TESZ Alapítvány szakmai workshop:

Fókuszban a Nyugat-dunántúli régió

TESZ Alapítvány szakmai workshop:
Fókuszban a Nyugat-dunántúli régió


A Tegyünk Egészségünk Színvonaláért (TESZ) Alapítvány egész napos szakmai programmal segítette a Nyugat-dunántúli régió pályázóit 2005. december 2-án, pénteken.  A dietetikus és sport szekcióból álló gyakorlati, szakmai ismereteket átadó napra az alapítvány a tavasszal kiírt 50 millió forintos keretösszegű Tegyünk helyben gyermekeink egészségi színvonaláért elnevezésű pályázaton résztvevő Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas Megye iskoláit és önkormányzatait hívta meg. A TESZ célkitűzése, hogy Magyarország lakossága TEGYEN saját maga és környezete egészségéért. Ezért a kisközösségi kezdeményezések életben tartása, az egészséges életmódra való igény feltámasztása a feladat, valamint a kezdeményezéseket célravezető anyagi és szakmai segítség nyújtása.

A mai gyerekek 10%-a túlsúlyos és 4%-a kövér. Annak a most középkorú felnőtt generációnak, akik gyermekkorukban a mai százalékok töredékével bírtak, 40%-a túlsúlyos. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor 20-30 év múlva a lakosság több mint fele fog súlyproblémákkal küszködni. A közétkeztetés színvonalának emelése mellett a saját készítésű reggeli, tízórai vagy uzsonna összeállításában is van még mit tanulnunk, hogy a felnövekvő generáció életkilátása kedvezőbb legyen. Az egészséges életmód két alappillérével: a helyes táplálkozással és mozgással foglalkozott a TESZ Alapítvány pénteken rendezett szakmai napján.

Délelőtt Kassai Krisztina dietetikus interaktív egészség-óra keretében arról beszélgetett a résztvevőkkel, hogy mit tehetünk, és hogyan beszélhetünk a gyerekekkel az egészséges étrendről, mit jelent valójában az egészséges táplálkozás. Tudja Ön, hogy mely tápanyag sok vagy kevés az alábbi menüben: tojásleves - kijevi pulykamell- sült burgonya - túrós pite? A helyes választ tartalmazó szakmai anyag letölthető a www.teszalapitvany.hu weboldaláról. A gyakorlati óra után kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol dr. Kun András (Győr alpolgármestere) és Kara Ákos (Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Elnöki kabinetfőnöke) arról beszélgettek, hogy az állami és civil szervezetek mit tesznek, tehetnek a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében és véleményük szerint mennyire képesek a mai magyar családok egy egészséges generáció felnevelésére. Délután Borkai Enikő testnevelő tanár mutatott könnyen elsajátítható, bármelyik órán elvégezhető modern gyakorlatokat.

November, december hónapban a TESZ a megyei és városi média segítségével folyamatosan tudósít a helyi pályamunkák megvalósulásáról, hogy a nyertes pályázók mellett más helyi közösségeknek is legyen bátorságuk - akár pályázati, akár helyi erőforrások felhasználásával - TENNI az egészséges életmódért. A TESZ Alapítvány Almakommandó akciójához kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetett 5. és 6. osztályos tanulóknak. A pályázat arra biztatja a tanulókat, hogy rajzolják le kedvenc gyümölcsüket vagy reggelijüket, és írják le, miért jó a szervezetüknek, ha ezt reggelizik. Az eredményhirdetés 2005. december 5-én lesz. A beérkezett pályamunkákból válogatást láthatnak majd az Alapítvány honlapján.

Az Alapítvány pályázatán a Dél-alföldi régióból 32,  ezen belül is Győr-Moson-Sopron Megyéből 9, Zala Megyéből 18, Vas Megyéből 9 általános iskola és önkormányzat vett részt. A nyertes pályázatok megvalósítása októberben megkezdődött.
Balla Orsolya