CyberPress.Sopron

Jn 1,6-8 Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.

Nyilván nem azonos hírértékű a tény, hogy unokám éppen az ember eszköz-szerepéről tanul a hittanórán, és ehhez az Ószövetség történeteiből merít a hittankönyvének szerzője. Az evangélium - már így, Jézus nevének említése nélkül is - kettős kontrasztot kölcsönöz János, ezzel együtt a mi létünknek is. Mintegy definiálja, hogy Jézus megszületése után már nem lehet anélkül létezni, össze ne hasonlítsanak (így általános alanyként használva Istent és az embereket) Vele.
Két hírt szeretnék a "szubjektív" leírás mellé csatolni, az egyiket egy régi pártlap, a másikat egy hírügynökség közölte, nyilván véletlenül, egymás utáni napokon.
Az elsőből idézek:"A modern társadalomban a működő (termelő) tőke háromnegyed része ma már a humán tényezőbe fektetett tőke, vagyis tudás, készség, képesség. A holt tőke, a beruházások csak az egynegyedét teszik ki a termelővagyonnak."
A második: "Kolostorba vonult az a dél-koreai tudós, akinek a nevét eddig csak a klónozással kapcsolatos eredményeiről ismerte a világ, most azonban megengedhetetlen kutatási módszerei is napvilágra kerültek."
Nem nehéz meglátni a nyilvánvaló párhuzamot, az anyagi és szellemi folyamatok közötti, kényszerűen felfedezett együtt létezést és együtthatást, melyet minden új dolog, technika primér felfedezésekor annyira szívesen felejt el az ember.
A hírek önmagukért beszélnek, de a továbbiakban elkerülhetetlen mind a létező közösségek, mind a véleménnyel, a szabad véleményalkotáshoz jogokkal bíró egyén életében is, hogy az olvasás pillanatától folytonosan keresse mind a maga, mind a társadalom életében azt az etikai részt és azt a háromnegyednyi szellemi befektetést, ami - nyugodtan fogalmazzunk így - a további, egyszerű fizikai létét garantálja. Tessék nyugodtan számonkérni minden társadalmi vezetőtől azokat a négyszeres milliárdokat, amit az ember szellemi létére, szellemi teljesítőképességének fokozására fordított. Minden félelem nélkül most már tudományosan is ki lehet jelenteni, hogy ha nincsenek meg ezek az arányok, ha nincsen meg a megfelelő etikai háttér, akkor minden, akár látszateredményeket is hozó befektetés rossz befektetés, holt tőke, sőt halált hozó tőke.
A hallgatás, a folytonos most is folyó elhallgatás tudatában most kell feltenni, advent harmadik vasárnapján az emberi nagyság isteni elismerésének ünnepe után (Szeplőtelen Fogantatás) három nappal azt a kérdést, hogy az emberi tanúságtétel, az imitatio Christi milyen szereppel bír a világ életében? Milyen befektetés ma kereszténynek, Krisztus követőnek lenni? Eddig és most is csak a fél világ felének (és ez micsoda mechanikusan kicsinyítő megfogalmazás!), csak az anyagi világ felének önreprodukálásáról voltunk hajlandók beszélni. Most pedig a leganyagibb világ figyelmeztet arra, hogy még az anyagból eredeztethető szellemi lét is helyet kér magának a világ dinamikájában. Mi legyen hát a valóság másik részével, mi legyen például a hit, a remény és a szeretet befektethető tőkéjével? Mennyire nélkülözhetetlen a valóságnak az a fele, ami a lét számunkra legfontosabb kiterjedéseit definiálja?
Mi legyen a mosollyal, mi legyen a könnyel, milyen kamat és termelékenység számítható fel a fájdalom és szenvedés tőkéje után?
Szép és elmélkedésre, önvizsgálatra feltétlenül alkalmas témák korunk urbanizálásra hajlamos karácsonyának közeledtével. A mostani vasárnapon ugyanis az örömöt, a hálát, azok okait kell megfejtenünk az ünnep titkai közül. A betlehemi barlangba csak a szív "segédanyagai" transzportálhatók, minden mást az emésztő tűz, Isten világossága atomizál körülöttünk az egyszerűség útjának kezdetén.
- DI -