CyberPress.Sopron

Lk 1,26-38 A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

A gondolkodás kezdete - az öntudat ébredése - lehet egyben az Istenfélelem kezdete is.
Bárkivel előfordulhat. Igazi, emberre méretezett előjele aligha akad annak, hogy Isten valakivel szóba áll. Persze, ha azt mondom: Isten beszélt vele, akkor természetfeletti kísérőjelenség vagy legalábbis némi zavarodottság, orvosi pecsétes papír jelenik meg a beszélőtárs képzeletében, és először az udvarias, aztán a mind határozottabb kitérés lehetőségeit kutatja a kapcsolatból.
Pedig Isten garantáltan, számunkra immár látható-érzékelhető módon belép(ett) világunkba. Egyszerűen nem megkerülhető, s ennek a "kikerülhetési akadálynak" csupán egyik eleme a betlehemi jászol. Szól hozzánk, és egész addigi "rejtett" életünk fordulóponthoz érkezik. El kell gondolkoznunk. Mint Mária, mi is a köszöntés értelmét, természetesen az életünk eddigi menetének megváltozását félve, hátrányos következményét kutatjuk. Érdekes, hogy az a lehetőség benne sincs a "futottak még" kategóriában, hogy nem Ő lenne az, aki megszólít. Vagy ilyen természetes ez, ennyire titkoltuk volna eddig, hogy tulajdonképpen erre vártunk?
Emberi érzelmek, elsősorban félelem tükröződik az arcunkon, elfogadható magyarázatra, emberi okfejtésre várunk, miközben már tudjuk, hogy nem azt fogjuk kapni, "csak" megerősítést. Mind bizonytalanabbá váló emberi kitérési kísérletek után adjuk meg magunkat vagy válaszolunk kétségbeesett nemmel, esetleg az ezzel egyenértékű halasztási kérelemmel. A látható eredmény, mely nem a végeredmény, ugyanaz: fizikailag ismét egyedül maradunk, kétségek és kísértések között, az "isteni menetrend" az évezredek alatt nem változik. Minden kommunikációs esemény egyszer végetér. Szüneteltetjük a közvetlen, fizikai kapcsolatot vagy a máshonnan származó ingerek gátlása nyomja el a jel erősségét, de a memória a valóságban soha nem törlődik. A valóság logjában, dokumentációs adataiban ki nem törölhetően ott vannak a nyomok: megkeresés érkezett. A log elérhető, a renszerhez tartozó, titkos és nem törölhető. A dolog lényege ugyanis az, hogy nincs format c:, csak annak kísérlete!
A félelmetes az, hogy a megkereséstől számítva új viszonyt kell elképzelnünk az Isten és az ember között. Akkor is, ha "csupán" angyali üdvözletről, akkor is, ha Jézus születéséről van szó, de vigyük tovább immár a kapcsolatot a hétköznapi életre: akkor is, ha bármilyen módon találkozunk Jézussal és akkor is, ha "csak" imádkozunk. Mindez benne van a "pakliban", amit a szent idő üzen az evangéliumi részleteken keresztül. A szent idő - minden ellenkező statikus, megőrző, archiváló szándékkal ellentétben ugyanis - a változásra való.
Mostanában hallottam egy tudóst arról beszélni, hogy az élet legbiztosabb jele a változás, ami akár az ember számára elképzelhetetlen méreteket is ölthet.
Még egy hét karácsonyig és még ki tudja, mennyi idő addig, amíg lehetséges az élet a változásban. Azért, mert keresett bennünket, azért, mert mi kerestük. Azért mert kerestük, azért, mert megtaláltuk egymást. Azért, mert Máriában bennünket is keresett, s reméljük, Máriában mi is válaszoltunk. Képzelgés? Nem! Honnan tudjuk? Mert "elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz...Máriának hívták". És a történet folytatódott, a történet, az Élet folytatódik. Karácsonyban, benned, bennem.
- DI -