|
Kedves Anna ...
Kedves Anna! Köszönettel megkaptam személyes hangú levelét. Nagy kár, hogy csak egy üzenőfüzet lapjára firkantotta kellő gondossággal a fontosnak tartott titkunkat. Igen, Ön találkozott velem, mesélte, hogy mennyira hatásos volt a fogyókúrája, melynek anyagi alapját a mellékelt újságcikk által reklámozott izé képezte.
 Vajon az a csinos, ám teltkarcsú (régen töltöttgalab-típusnak mondtuk) szőke itt, a harmadik szomszédból, aki olyan jelentőségteljesen rezegteti a szempilláit, amikor köszönök reggelente? Vagy az a kis fekete zsebdémon, aki meg nem állja, hogy a téli öltözékére hivatkozva a liftben hozzám ne érjen? Esetleg az a kedves, barna titkárnő, akinek megdícsértem az alakját, és akkor elpirult? Minden lehetséges, és itt álltam megfürödve: nem tudtam azonosítani Önt. Tartott pedig mindezen bizonytalan állapot addig, amíg menyem fel nem világosított, hogy az ő utcájukban többen is mondták, hogy hasonló küldeményt találtak a postaládájukban. Igen, jókor, így nagyböjt előtt, amikor úgyis aktuálisak a könnyelmű, a kötelezőt a hasznossal jól összekötő fogadalmak, amikor többen is megfogadjuk, hogy húsvét hajnalára mi leszünk a helyi kaszinó núbiai táncosnője, akinek, ha a mellét szappanozzák, a háta habzik. Kedves Anna! Ön rendkívül ügyes, ám kissé csalárd, sőt csapodár! Helyesírási hibát nem vétve (ez már alapjában véve is gyanús manapság) próbált félre, sőt megvezetni. Meg kell, hogy mondjam, már tudok olyanról, akit eredményesen. Ugyanakkor el kell azt is mondanom, hogy annyiszori próbálkozás után engem már sem alig gömbölyödő, esetleg puha fenekével, sem a fogyókúra hatásosságát garantáló pilulájával nem tudott felizgatni. Már rég lemondtam arról, hogy darázsderekamat, alig másfél mázsás anyagi valóm maradványait bárki is irigységgel figyelje.
|
