|
Helyünk a szakrálisban
Jn 2,13-23 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett.
A tisztogatásnak is több, különböző "műfaja" van. Attól függően, hogy ki és mit akar megtisztítani, különféle tisztítószert választ. Más szert az újszülött baba popójának és mást a kétkezi munkás elgyötört, megvastagodott, kéregszerű felrakódással elpiszkosodott bőrének. A detergensnek illenie kell mind a piszok "tulajdonosához", mind a kosz minőségéhez. A választott szer tulajdonképpen a mi igazi szándékunkat mutatja meg a külvilágnak. Azt, hogy mit szeretnénk elérni: mondjuk fémes tisztaságot, steril ragyogást, színtartó kellemes puhaságot vagy minden alkati sajátság ellenére - mondjuk - egy ekcémás bőr károsodásmentességét.
|
