A folyamatosság ígérete
A folyamatosság ígérete
Lk 24,35-48 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: ,,Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.'' Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: ,,Van itt valami ennivalótok?'' Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: ,,Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.'' Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: ,,Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.
Jézusnak nem elég a csodálkozásunk, nem elég, ha a hitben elfogadott dolgok között szelektálunk.
A részlet alapján lényeges, hogy az Ő története folytatódjon személyünkben, de ugyanilyen fontos, hogy az Írások folytatódjanak általa bennünk. Nem állít fel semmiféle fontossági sorrendet, de az evangélium írója, aki a rövidítéseken túl is a történteket folyamatukban rögzítette, felállítja a természetes sorrendet. Jézust elfogadni annak, aki, és általa megérteni az Írásokat. Megérteni, hogy az Istenember személyében nem szakadt meg az üdvtörténet folytonossága, sőt.
Nos, akik bármilyen módon kételkednek abban, hogy a személy mennyire fontos a világ egészében, azok számára legyen bizonyíték Jézus szava, aki a saját maga "beillesztését" ugyanolyan fontosnak tartotta, mint azt, hogy Krisztus tanúi folytatói legyenek annak, amit Ő tett. Minden más a "futottak még" kategóriába tartozik. Külsőségek, beosztások és funkciók, díszek és kellékek, körülmények és a benne foglaltak. Mielőtt azonban mindezek birtokában a létet teljesen a szubjektum hatáskörébe utalnánk, nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy a mérleg nyelve maga Krisztus. A tanúk a tanúskodás "objektumának" folyamatos és élő "felügyelete" mellett élnek.
Van, aki számára ez terhes. Akik esetleg éppen csak egy-egy keveset változtatnának a körülmények hatására a tanúságtétel vérmérsékletén és tárgyán, akik magukat talán túlságosan is egyenlőnek tartva, egyenjogúságot szeretnének játszani az Istennel. A gondolatot mindenki tébolyultnak tartja, ha szó szerint kimondjuk, de kacérkodásra érdemesnek minősíti, ha a mindennapi gyakorlat a döntés határmezsgyéjére sodorja a delikvenst, ahol mindig felmerülnek azok a bizonyos körülmények, amiben Jézus olyan sokszer "merevnek" mutatkozott, mintegy lezárva a kitérés útjait, egyedül az isteni irgalom útját hagyva szabadon a bűnös előtt.
Látszólag messze keveredtünk az írásoktól, de ne felejtsük, hogy a probléma soha nem ott merül fel, amikor az írást olvassuk, hanem ott, ahol értelmezzük, mégpedig olyan éles helyzetben, mely visszafelé is mérlegelhető. Az extremitásktól idegenkedő szelíd polgár ugyanis akkor és ott már nem tud elképzelni olyan radikális megoldásokat, melyeket Jézus, akár önmaga felé is, megoldásként választott. Akkor, amikor a szó radikalizmusa helyett a megsemmisülés mindennél kockázatosabb lehetőségét választotta. A létnek ugyanis kevés olyan módja van, amely - párban - "megérdemli", ha úgy tetszik, megéri a halált.
- DI -
|