| In memoriam Venesz Ernő
Sopron világi és egyházi közéletének nélkülözhetetlen, s pótolhatatlan alakja távozott körünkből, s tért vissza végleg ahhoz, akit vitathatatlanul megcélzott, a Mennyei Atyához.
A volt bencés tanítvány, aki kacskaringós utakon a soproni Liszt Ferenc Művelődési központ igazgatójaként fejezte be világi pályafutását, néhány lépéssel a többiek előtt kapta vissza a hitét, s ajándékozta meg a Teremtő még majd két évtizeddel, hogy tanúságot tegyen mindarról, amit fontosnak tartott ebből a fordulókkal tarkított életből.
Mindamellett, hogy a vallásos világi szervezetek elnökeként, tagjaként (BDSZ,KÉSZ) praktikumával és emberismeretével, egyenességével és kompromisszumkészségével sok szervezési nehézségen segítette át barátait, soha nem szűnt meg magán keresztül bemutatni az embernek az Istennel való, sohasem teljesen akadálytalan kapcsolatát. Sokan nem hitték el benne a változást és többek számára nem volt elég mindaz, amit tanárként és nevelőként, vagy a Szent Benedek Háza egyik létrehozójaként és haláláig igazgatójaként művelt.
Ernő most már nem szorul rá semmiféle megértésre, mégis folytatólagos feladatunk, hogy felmutassuk benne a keresztjét cipelő embert, aki soha nem szégyellte, hogy a kereszt nehéz. Ezzel a mélységesen Istenközpontú, de emberi magatartással sikerült olyan nevelési csodákat elérnie, melyeket azóta is emlegetnek. A megértő, de elváró élettel sikerült sok tanítványt maga köré gyűjtenie, misszionálni környezetében, ahogyan csak kevesen tudtak.
Hosszú és egészséges élete végén nehéz két év után búcsúzott el - tudatosan - a világtól. Példaszerűen és a szemléletében folytatólagosan viselte el, ahogy fogyott levegője, s ő maga is. Tisztában volt sorsával, mégis mindig örömmel számolt be azokról az ajándékokról - emberi találkozásokról - amelyekkel Isten lepte meg néha-néha azon körülmények között, melyeket az utolsó pillanatig úgy igyekezett hasznosítani, hogy munkatársai számára felevenítette a szerető Isten és a szerető ember már felvázolt képét, hogy éppen a betegápolás olyan módját valósítsák meg, mely ma nem divat, s amelyet mégis folytatni kell, mert - mint mondta - másként nem lehet, nincs más megoldás.
Kiismerte magát a világban, de azt - éppen ezért?, jelen állapotában - a maga számára elfogadhatatlannak érezte, s mindenkinek, aki ismerte, feladatul hagyta annak folytatását, amit elkezdett.
Minden sallang nélkül. Csak úgy, nem szégyellve, esendő emberként.
R.I.P. |