CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2006. május 25., csütörtök 13:38


Az előterjesztések és döntések között Médiaközpont létrehozásáról is döntött a képviselőtestület

Közgyűlési beszámoló

Közgyűlési beszámoló

A májusi soproni közgyűlésen több olyan előterjesztés is szerepelt, mely a város készfizető kezesség-vállalásáról szól. A Pro Kultúra Kht a Petőfi Színház épületének felújítására 47 millió forint, míg a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft., költségeinek fedezésére 16 és félmillió forint folyószámla hitelt vett fel. A képviselők a kezességvállalásról az előterjesztéseket elfogadták.
Döntés született egy úgynevezett Médiaközpont létrehozásáról, mely közös koncepció alapján tömörítené a város közszolgálati médiáit. A Központ telephelyéül a Liszt Ferenc Kulturális Központot jelölték ki. Résztvevő médiák: a Magyar Televízió Körzeti Stúdiója, a Városi Televízió, a Soproni Lap című helyi Újság, és egy új elektronikus szolgáltató, a Nap Rádió. Első lépésként az infrastruktúrát alakítják ki, majd a város közbeszerzési eljárás útján választja ki a működtetőt. A forrásokat az idei költségvetésből különítik el.
A képviselő testület döntött arról is, hogy az Evangélikus Egyház fenntartásába adja a Borsmonostori Óvodát, amely a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola szomszédságában működik. Az átvételt követően, a nyilatkozat szerint, az intézmény még legalább 12 évig óvodaként működik majd.
(Forrás: www.gyoriradio.hu)